Hivatalos: névadó szponzori szerződést kötött a Haas a MoneyGrammal

A Haas hivatalosan is bejelentette, hogy többéves névadó szponzori szerződést kötöttek az amerikai MoneyGram pénzküldő szolgáltatóval.

Mick Schumacher, Haas VF-22

Carl Bingham / Motorsport Images

Gene Haas Forma-1-es csapat a hazai versenye előtt jelentette be, hogy a 2023-as szezontól érvényes, többéves megállapodást kötöttek a szintén amerikai MoneyGram pénzküldésre szakosodott vállalattal, ami jövőre az autó festését is befolyásolja majd.

A Haas korábban kijelentette, hogy nem sietik el az új főszponzor kiválasztását, mivel az F1 népszerűségének növekedésével megengedhetik maguknak, hogy válogassanak az érdeklődő cégek között, és csak a legmegbízhatóbb partnerekkel üljenek le komolyabban tárgyalni.

Ez a hozzáállás nem meglepő abból a szempontból, hogy kétszer is csúnyán megégették magukat az utóbbi években. A Whyte Bikes védjegyét lemásoló, majd a megállapodást kifizetések nélkül, Twitter-posztban felmondó Rich Energy után a Haas Nyikita Mazepinen keresztül az Uralkalinak köszönhetően orosz színekbe öltözött, amit Oroszország ukrajnai inváziója után gyorsan le is vetkőztek magukról.

 

„Továbbra is keményen fogunk dolgozni azon, hogy megfeleljünk a felhasználóink folyamatosan változó pénzügyi igényeink, és eltökélt szándékunk, hogy ezt a világ is megtudja” – nyilatkozta Alex Holmes, a MoneyGram vezérigazgatója.

„Ezért lépünk rá mi is a gázra, és lépünk be először a Forma-1 világába Gene Haas F1-es csapatával.”

A szponzori megállapodás csak a 2023-as szezontól lép életbe, de a MoneyGram képviselői ott lesznek az austini futamon, ahol sajtótájékoztatót is tartanak majd a döntésük hátteréről és jövőbeli terveikről.

Még több F1 hír:

A Haas eközben még mindig nem véglegesítette a jövő évi pilótapárosát. Az első szabadedzésen a már fix üléssel rendelkező Kevin Magnussen helyén a Ferrari tartalékpilótája, Antonio Giovinazzi hajhat majd pályára.

Mick Schumacher még megtarthatja az ülését, ha jól zárja a szezont, és meggyőzi a Haast arról, hogy érdemes a további fejlődésének reményében egy harmadik lehetőséget adniuk neki, miközben a partvonal mellett az F1-es visszatérésben reménykedik Nico Hülkenberg is, akit nem csak Günther Steiner csapatfőnök tart nagyra, de a Haas másik szponzora, a német 1&1 is.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Digitális, mozgó szponzori logókat kapnak a McLarenek
Következő cikk Norris szerint képes lenne legyőzni Hamiltont azonos autóban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország