Hivatalos: mindkét Red Bull és Sainz is rajtrácsbüntetést kap az Olasz Nagydíjra (frissítve)

Az első szabadedzés alatt az FIA kiadta a hétvégi elemcserékre vonatkozó dokumentumát, amelyből kiderült, hogy Max Verstappen, Sergio Perez és Carlos Sainz is hátrébbról lesz majd kénytelen indulni Olaszországban. Nagy esély Charles Leclerc előtt?

Max Verstappen, Red Bull Racing RB18

Két héttel azok után, hogy Belgiumban egy teljesen új erőforrásrendszert kapott, Verstappen most megkapja idei ötödik belső égésű motorját is, ami azt jelenti, hogy a holland öt hellyel hátrébbról indulhat majd a vasárnapi viadalon.

Monza remek lehetőséget kínál a hasonló büntetésekre, mivel a hosszú egyeneseivel, valamint látva a Red Bull sebességét Spában, sokkal könnyebben lehet előretörni, mint mondjuk a következő helyszíneken, Szingapúrban és Szuzukában.

Így Verstappen vélhetően nem szenved nagy hátrányt azzal, hogy megkapja ötödik motorját. A címvédő mellett a csapattársa, Perez is hasonló helyzetbe került, ő azonban még csak az idei negyedik motorját kapja meg, ami azt jelenti, hogy a mexikóinál legalább tízhelyes lesz az a büntetés.

Még több F1 hír:

A Red Bull-osok büntetése mellett arra is fény derült, hogy Sainz sem ússza meg ezt a hétvégét hátrasorolás nélkül, mivel a spanyol Ferrarijába egy új MGU-K és egy új energiatároló kerül, amely 15 helyes büntetést jelent, amennyiben pedig új váltót is kapna, amiről szintén szó van, akkor akár 20 hely is lehet belőle.

Könnyen előfordulhat tehát, hogy Sainz csatlakozik majd a mezőny végén Lewis Hamiltonhoz és Juki Cunodához, miközben Valtteri Bottas esetében is legalább ott van egy 15 helyes hátrasorolás. Az első szabadedzés alatt tehát így állunk, de könnyen előfordulhat, hogy a hétvége további részében még lesznek változások.

A tegnapi hírek szerint például Mick Schumacher is büntetést fog kapni, de ezt egyelőre még nem erősítette meg hivatalosan az FIA és a csapat.

Frissítés: Sainz Ferrarijába a második gyakorlás előtt egy új központi elektronika is bekerült, így ő is összesen már 25 helyes büntetésnél tart, vagyis automatikusan a mezőny végéről fog rajtolni, bár a konkrét pozícióját a többi büntetett pilótához képest az időmérőn elért eredménye fogja meghatározni.

Magnussen 2023-as csapattársáról beszélt

Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Olasz Nagydíj - 1. szabadedzés (LIVE)
Következő cikk Kettős Ferrari-sikerrel indult az Olasz Nagydíj hétvégéje
Feliratkozás