Hivatalos: Mick Schumacher nem tud részt venni a monacói időmérőn

A Haas német újonca, Mick Schumacher nem tud részt venni a 2021-es Monacói Nagydíj szombati időmérő edzésén, miután a harmadik szabadedzés utolsó perceiben összetörte az autóját.

Hivatalos: Mick Schumacher nem tud részt venni a monacói időmérőn

A Haas hivatalosan is megerősítette, hogy Mick Schumacher sajnos nem tud részt venni a magyar idő szerint délután 3 órakor kezdődő időmérő edzésen, mivel az autó utascellája is megsérült.

A német újonc remek tempót diktált a hercegségben, és a harmadik szabadedzésen a 14. legjobb időt autózta, amivel bejutott volna a Q2-be is, azonban az utolsó mért körén túl nagy sebességet vitt be a kanyarba a kaszinónál, így az autó bal oldalával a falnak csapódott.

A Haas rövid közleménye szerint még „vizsgálják,” hogy pontosan mekkora kár keletkezett a VF-21-ben, de az FIA közleményéből megtudtuk, hogy sebességváltót is kell majd cserélni a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fiának autójában.

Még több F1 hír:

Nem ez volt Mick első balesete a hétvégén: a csütörtöki első szabadedzésen a Massenet-ben csapódott a falnak, amiért szintén be kellett inteni a piros-zászlót. 

Günther Steiner a hétvége előtt azt az egyszerű tanácsot adta a pilótáinak, hogy maradjanak távol a falaktól, Schumacher kiesése pedig különösen fájdalmas lehet most a Haas-nak, hiszen úgy tűnt, hogy önerőből is meglehetett volna neki a Q2 a Williams és az Alpine szenvedése miatt.

Azzal, hogy Schumacher nem vehet részt az időmérőn, az is biztossá vált, hogy Nyikita Mazepin a szezon során először a 2020-as F2-es bajnok elől rajtolhat majd a vasárnapi versenyen.

A Motorsport.com helyszínen lévő kollégája, Adam Cooper azonban úgy értesült, hogy a Williams össze tudja rakni Nicholas Latifi autóját, aki az uszoda kijáratánál csapta falnak az autóját.

Itt a videó Schumacher hibájáról.

Binotto odaszúrt a Red Bull-nak: „Mi anélkül csináltuk ezt, hogy világgá kürtöltük volna…”

megosztás
hozzászólás
Verstappen volt a leggyorsabb a két Ferrari előtt a dupla piros zászlót hozó harmadik szabadedzésen
Előző cikk

Verstappen volt a leggyorsabb a két Ferrari előtt a dupla piros zászlót hozó harmadik szabadedzésen

Következő cikk

Coulthard: Talán a Mercedes már közölte is Bottasszal a 2022-es sorsát

Coulthard: Talán a Mercedes már közölte is Bottasszal a 2022-es sorsát
Hozzászólások betöltése