Hivatalos: Merhi pályára gurul az első szabadedzésen Japánban a suzukai versenypályán

Hivatalos: Merhi pályára gurul az első szabadedzésen Japánban a suzukai versenypályán

A Caterham F1 Team hivatalosan is megerősítette, hogy a spanyol tehetség Olaszország után Szingapúrban is lehetőséget kap az aktuális F1-es autójuk volánja mögött.

Robert Merhi idén a Formula Renault 3.5 Seriesben versenyez, ahol jelenleg a második helyen áll és már csak egy verseny van hátra a szezonból. A 23 esztendős pilóta nevét már több alkalommal is hallhattuk a Caterham háza táján, mint Kamui Kobayashi utódja.

Monzában az első szabadedzésen be is mutatkozhatott a fiatal versenyző, de Olaszországban még nem tudott annyi kilométert autózni, hogy megkapja a szuper-licenszet és Szingapúr egy túl nehéz helyszín lett volna számára az igazi F1-es debütálásra, így most Japánban kap ismét lehetőséget.

A Caterham hivatalos tájékoztatása szerint Merhi csak az első edzésen lendül akcióba és Kobayashi megnyugodhat, részt vehet a hazai versenyén Suzukában. A folytatás azonban erősen kérdéses a részéről, és a jelek arra utalnak, hogy Japán után a spanyol pilóta lesz Marcus Ericsson csapattársa, akinek a támogatói háttere miatt biztos a helye a Forma-1-ben.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING