Hivatalos: megvan, hol lesz a második sprintkvalifikáció a Forma-1-ben!

A Forma-1 hivatalosan is bejelentette, hogy az Olasz Nagydíjon, Monzában fog sor kerülni a sport történetének második sprintkvalifikációjára – a harmadik helyszín kiléte viszont továbbra is kérdéses.

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11 Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35, Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11 and Lando Norris, McLaren MCL35 at the start of the race

Mark Sutton / Motorsport Images

Múlt héten Silverstone-ban mutatkozott be a Forma-1-ben a sprintkvalifikációs formátum, amelyen Max Verstappen Lewis Hamiltont megelőzve az első helyen ért célba a körülbelül 100 km-es versenyen.

Eddig csak annyit lehetett tudni, hogy az F1 további két sprintkvalifikációt tervez, most viszont hivatalossá vált, hogy Monza lesz a második helyszín, valamint kiadták a hétvége menetrendjét is.

További híreink:

Az Olasz Nagydíj első szabadedzésére pénteken 14:30-tól fog sor kerülni, majd a „normál” időmérőn szintén pénteken, 18 órától kezdődik. Ezúttal is lesz FP2 szombaton, méghozzá 12 és 13 óra között, majd 16:30-tól jön a sprint, ami ezen a helyszínen 18 körös lesz.

A vasárnapi futam pedig helyi és magyar idő szerint is 15 órakor rajtol, és 53 körös lesz a futam. Monzán kívül pedig még egy sprint lesz 2021-ben, és eredetileg Brazíliát tartották a legesélyesebbnek, azonban az F1 nyitva hagyta annak a lehetőségét, hogy végül más pályán tartják a harmadik sprintkvalifikációt.

A Ferrari már most szkeptikus a 2022-es autókkal kapcsolatban…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az F1 vezetője is elégedett volt a sprinttel, de azért még lehet rajta csiszolni
Következő cikk Leclerc megelőzte Hamiltont, hármas holtverseny Russelléknél az F1 erősorrendjében

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország