Hivatalos: megbüntették Gaslyt a gyorshajtásáért, miközben egy daruskocsi volt a pályán!

Az FIA hivatalosan is megerősítette, hogy utólagosan egy 20 másodperces időbüntetéssel és két büntetőponttal sújtják Pierre Gaslyt, aki a piros zászló alatt átlépte a megengedett sebességhatárt.

Pierre Gasly, AlphaTauri AT03

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Pierre Gasly az 2022-es Forma-1-es Japán Nagydíj első körét egy nagy darab hirdetőtáblával az autóján fejezte be, amit Carlos Sainz kicsúszása és balesete lökött be a pályára. Mivel a versenyigazgatóság csak biztonsági autós fázist rendelt el, Gasly a bokszba hajtott, ahonnan első szárny csere után visszahajtott a pályára, messze lemaradva a mezőnytől.

Gasly próbálta utolérni a mezőnyt, azonban a biztonsági autós fázisból piros zászló lett, a versenyigazgatóság pedig a pályára küldte (a szabályok szerint nekik kellett, ha mégsem ők, az még nagyobb gáz), a sportbírókat és egy daruskocsit, amivel Sainz autójának mentésén kezdték el.

Azt azonban nem vették figyelembe, hogy Gasly leszakadt a mezőnyről, a francia pilóta pedig a rossz látási körülmények miatt nem is vette észre időben, hogy egy munkagép van a pályán, ami mellett közel 200 km/h-s sebességgel haladt el.

Még több F1 hír:

Az FIA vizsgálata szerint Gasly több alkalommal is, jelentősen átlépte a piros zászlós fázis alatt érvénes sebességhatárt (nincs konkrét szám, annyit kérnek, hogy „lassan hajtsanak), és 251 km/h-s sebességet is elérte.

Az FIA egy utólagos bokszutcai áthajtásos büntetéssel, azaz egy 20 másodperces időbüntetéssel sújtotta Gaslyt, valamint 2 pontot is kapott a licencére, így már 9 büntetőpontnál jár a francia pilóta.

Az indoklásukban a stewardok hozzátették, hogy „enyhítő körülménynek” veszik azt, hogy Gasly nem érte el a versenykörökön futott tempóját, valamint azt, hogy „sokkolóan hatott” a pilótára az, hogy egy daruskocsit látott a pályán, az ideális íven.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ezért kapott 25 pontot futamgyőzelemért a Japán Nagydíjon Max Verstappen
Következő cikk Horner: mi is azt hittük, hogy nem osztanak teljes pontszámot

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország