Hivatalos: Massa az idény végén elhagyja a Ferrarit

Mint arról korábban már beszámolhattunk, Felipe Massa az idény végén elhagyja a Ferrarit és nagy valószínűség szerint Kimi Räikkönen érkezik a helyére.

Az F1-live.hu a hivatalos Facebook oldalán számolhatott be először a hírről, miszerint Massa a hivatalos Twitter oldalán keresztül bejelentette, hogy a 2013-as szezonja lesz az utolsó a Ferrarival. Ezzel gyakorlatilag biztosra vehető az, hogy Räikkönen lesz Fernando Alonso új csapattársa Maranellóban, mint amiről a hírek is szólnak.

A hivatalos sajtótájékoztató várhatóan szerdán lesz, és már reggel bejelenthetik Räikkönen érkezését, aki 2009 után ismét a Ferrarinak fog versenyezni.

„2014-ben már nem fogok a Ferrarinak versenyezni. Szeretném megköszönni a csapatnak a győzelmeket, és a hihetetlen pillanatokat, amiket együtt megélhettünk. Köszönöm a feleségemnek, és minden családtagomnak, a rajongóimnak és a szponzoraimnak a támogatást. Mindenkitől nagyszerű támogatást kaptam az évek során.”

„Most olyan keményen akarom nyomni a Ferrarival, mint az amennyire csak lehetséges a hátralévő hét versenyen. A következő évben szeretnék találni magamnak egy csapatot, mely egy versenyképes autót biztosít számomra, amivel versenyeket nyerhetek, valamint esélyes lehetek a bajnoki címre. Ez továbbra is a céljaim között szerepel.”

Massa lehetőségei azonban erősen korlátozottak, és a top-istállók közül csak a Lotusnál lehet számára hely, ahol azonban Nicolas Hülkenberg a legnagyobb esélyes a finn „Jégember” helyén.

A brazil versenyző neve mellett jelenleg 132 start, 11 győzelem, 36 dobogós helyezés, 15 rajtelsőség, és 14 leggyorsabb kör szerepel a Ferrari színeiben.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING