Forma-1 Azeri Nagydíj

Hivatalos: kizárás miatt változik az F1-es bakui időmérő eredménye!

Ahogy arra számítani lehetett, technikai szabálytalanság miatt diszkvalifikálták az Alpine versenyzőjét, így változik az azeri kvalifikáció eredménye.

Pierre Gasly, Alpine A524

Pierre Gasly, Alpine A524

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Az időmérő után az FIA hivatalos dokumentumán keresztül tudatta a technikai delegált, Jo Bauer, hogy Pierre Gasly autója az időmérő egy pontján túlléphette a pillanatnyi üzemanyagáramlás engedélyezett mértékét, amiről a technikai szabályzat 5.2.3-as cikkelye rendelkezik.

Ekkor már sejteni lehetett, hogy valószínűleg kizárás vár a francia pilótára, és miután magyar idő szerint 16:30-tól meghallgatták a pilótát és a csapatát, nem sokkal később érkezett is a hivatalos megerősítés a diszkvalifikációról.

 

Ez azt eredményezi, hogy Gasly elveszti az eredetileg megszerzett 13. rajtpozícióját, és csak a mezőny végéről indulhat a 13 órakor rajtoló Azeri Nagydíjon, ezzel pedig többek között Lando Norris is nyer egy pozíciót – a brit a 16. helyről indulhat.

Az FIA az indoklásban leírja, hogy az Alpine csapatát képviselők részt vettek a meghallgatáson, Gasly viszont nem. A csapat megmagyarázta, hogy egy rövid technikai meghibásodás okozta az engedélyezettnél magasabb üzemanyagáramlást, az indokást pedig az FIA technikai személyzete is jóváhagyta.

Az Alpine emellett hozzátette, hogy a szóban forgó köridejük lassabb is volt a korábbinál, tehát nem szereztek előnyt a dologgal, amit a csapat szerint az FIA-nak is figyelembe kellene vennie, ahogy azt is, hogy a szabálysértés megtörténtének ritkasága jelzi, hogy nem stratégiaként használják a szabályszegést.

Az FIA azonban arra mutatott rá az indoklásban, hogy a sportszabályzat 1.3.3-as cikkelye alapján ha egy autó nem felel meg a technikai szabályoknak, az nem szolgál mentségül, hogy nem szereztek vele előnyt, így Gasly diszkvalifikálása mellett döntöttek, azonban engedik, hogy a pilóta rajthoz álljon a holnapi nagydíjon.

Eközben az időmérő összefoglalóját itt tudjátok elolvasni, míg Norris váltót cserél a nagydíjra.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ezeken a döntéseken múlt, hogy Norris kiesett a Q1-ben
Következő cikk Vasárnapi motorsport-program: F1-es Azeri Nagydíj, WEC-futam, IndyCar-szezonzáró!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország