Hivatalos: Jenson Button az Extereme E-ben, saját csapatában versenyzik idén!

Nico Rosberg és Lewis Hamilton után Jenson Button a harmadik F1-es világbajnok, aki saját csapatot indít az elektromos technikát használó terepjáró-bajnokságban, az Extreme E-ben. Az áprilisban kezdődő sorozatban Button ráadásul versenyzőként is részt vesz.

#3 Jenson Button - Jenson Team Rocket RJN McLaren 720S GT3

Fotót készítette: SRO

Jenson Button meglehetősen elfoglalt lesz idén: 2009 világbajnoka a Williamsnél betöltött tanácsadói pozíciója és Sky Sportos szakkommentátori tevékenységei mellett az első alkalommal induló Extreme E-ben saját csapata, a JBXE színeiben fog versenyezni.

Button Lewis Hamiltonhoz és Nico Rosberghez hasonlóan saját csapatot indít a sorozatban, ő azonban velük ellentétben autóba is ül a szezon során.

Még több F1 hír:

A brit csapata a 10., amelyik jelezte részvételi szándékát az egymással terepen megküzdő autók bajnokságában. A szezon áprilisban, Szaúd-Arábiában rajtol majd el.

„Immár három korábbi F1-es világbajnok indít saját csapatot a sorozatban. Emellett több korábbi rali-világbajnok, ralikrossz-versenyző és Dakar-bajnok is van a sorozatban. Hihetetlenül erős mezőny gyűlt össze.

„Öt olyan helyszínen fogunk versenyezni, melyet jelentősen érintettek a klímaváltozás következményei. Igyekszünk felhívni a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. Az egész sorozat ezzel a céllal jött létre, a helyszíneken a kutatók pedig komoly tudományos munkát fognak végezni” – nyilatkozta Button a Sky Sportsnak.

„Rengeteget tanulhatunk majd ebből a bajnokságból. Már alig várom, hogy a világ legjobb off-road versenyzői ellen bizonyítsak, mindezt ráadásul ezekben az elektromos energiával működő autókban, amiket idén láthatunk először.”

„Olyan helyeken versenyzünk majd, ahol még senki sem járt. Reméljük, a megfelelő üzeneteket tudjuk majd közvetíteni.”

Az Extreme E viadalai a lehető legkülönfélébb helyszíneken zajlanak majd: jégben, sivatagban, esőerdőknél és partvidéki területeken. A versenyek két, egyenként 16 km-es körből állnak majd.

Minden csapatnak egy-egy női és férfi versenyzőt kell neveznie a versenyre. Button csapattársát a következő hetekben fogják bejelenteni.

„A világ minden táján zajlanak raliversenyek, de ez teljesen más lesz” – folytatta Button.

„A 16 km-es körrel a futam inkább sprintverseny-szerű lesz. Olyan, mint a Star Warsban a fogatverseny! Akcióban nem lesz hiány.” 

"Mindannyian az ismeretlenbe ugrunk fejest. Minden versenyen eltérőek lesznek a körülmények. Lesznek nyilak, amik mutatják majd, merre menjünk, de alig lesz lehetőségünk gyakorolni előtte."

"Már nagyon várom, de természetesen kicsit ideges is vagyok. Ez egy olyan műfaj, ami teljesen kimozdít a komfortzónámból, de szerintem hamar alkalmazkodni tudok majd." - nyilatkozta Button. 

Helmut Marko szerint nehéz feladat vár Günther Steinerre idén 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Mercedes technikai igazgatója elmagyarázta, mire is panaszkodnak sokszor a versenyzők
Következő cikk Toto Wolff is elkapta a koronavírust!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország