HIVATALOS: Íme a szaúdi pálya vonalvezetése, rekordszámú kanyarral!

Idén 23 versenyt terveznek rendezni a Forma-1-ben, köztük egy új helyszínre, Szaúd-Arábiába is ellátogat a Forma-1 mezőnye, amelynek ma délelőtt mutatták be a vonalvezetését - az eddigi leggyorsabb és leghosszabb utcai pálya került a naptárba.

Jeddah Street Circuit

Formula 1

Tavaly meglehetősen kevés, mindössze 17 futamra került sor a Forma-1-ben, idén viszont a tervek szerint rekordhosszúságú, 23 nagydíjból álló szezon vár ránk a formulaautózás királykategóriájában, az idei első versenyre pedig jövő héten fog sor kerülni.

Csütörtök délelőtt, magyar idő szerint 10 órakor pedig bemutatták a szaúdi verseny vonalvezetését is: a Hermann Tilke tervezete 6.175km hosszú pálya a második leghosszabb lesz a naptárban Spa után, de annak ellenére, hogy városi pálya, 27 kanyart, és 3 DRS zónát is tartalmaz.. Külön érdekesség még, hogy az óramutató járásával ellentétesen halad, ahogyan Interlagos vagy Austin.

A Dzsiddában megrendezésre kerülő futam az utolsó előtti helyszín lesz 2021-ben, december 5-én versenyezhet majd ott a mezőny.

Még több hír:

A pálya vonalvezetése alább megtekinthető, a szezonnyitó Bahreini Nagydíjat pedig március 28-án fogják megrendezni, vagyis már nem kell sokat várnunk az új idény kezdetére.

 

„Mindig nagy izgatottsággal tölt el, ha egy új pálya részleteit bemutathatom, ezalól pedig a Jeddah utcai pálya sem kivétel” – jelentette ki Brawn. „Szoros együttműködésben dolgoztunk Tilke csapatával, illetve a szervezőkkel, hogy izgalmas, kerék-kerék elleni versenyzést tegyünk lehetővé, ami kihívással szolgál a pilóták számára.”

„A kialakítás a legmodernebb utcai pályát hozza el nekünk, gyors, nyitott részekkel, amelyek remek előzési lehetőségeket teremtenek. A helyszín elképesztő, a Vörös-tenger mellett, ezért alig várjuk, hogy az autókat a pályán láthassuk Decemberben.”

Jeddah Street Circuit

Jeddah Street Circuit

Fotó készítője: Formula 1

A Ferrari új motorjával utolérte a Mercedest?

 


Nézd meg az Alpine 2021-es F1-es bemutatójának legfontosabb pillanatait – így leplezte le Alonso és Ocon autóját a francia istálló!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Brivio: Fernando keményen nyomja...
Következő cikk Ilyen lesz egy kör a dzseddai utcai pályán – Videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország