Hivatalos: Hamilton nem kap büntetést, ahogyan a Gasly-Albon duó sem

Lewis Hamilton nem kap újabb büntetést a Német Nagydíjat követően, így még pontszerző lehet, ha az Alfa Romeót valóban kizárják a versenyről, amire van esély, hiszen két pontban is szabályt szeghettek.

Safety car

Zak Mauger / Motorsport Images

Lewis Hamilton az élről kezdhette meg a futamot a Német Nagydíjon, amit végül csak a 11. helyen fejezett be, és úgy, hogy 13 versenyző ért célba. Egy igazi kaotikus futam volt, melynek ideje alatt a címvédő talán több hibát vétett, mint az elmúlt években összesen. Igaz, mások is hibáztak, szinte mindenki, mert a körülmények nehezek voltak.

Még több F1 hír:

Hamilton egyszer még az autóját is megtörte, pont a bokszutca előtt, majd a szabálytalan behajtás miatt 5 másodperces időbüntetést kapott. Nem sokkal később jött az újabb vizsgálat az FIA részéről, miszerint lehetséges, hogy a Mercedes versenyzője túl lassan hajtott a biztonsági autós fázis ideje alatt.

 

A futam ideje alatt sok idő telt el a vizsgálattal, de a végeredményt csak most kaphattuk meg, ami tisztázta a világbajnokot. A bírák többek között azt is megerősítették, hogy a Pierre Gasly-Alexander Albon incidensből senki sem kap büntetést. A Red Bull és a Toro Rosso versenyzője röviddel a leintés előtt ért össze egymással: a francia kiesett, a thai pedig 6. lett.

A 44-es autó (Hamilton) ok nélkül haladt lassan a biztonsági autós fázis alatt az előtte és mögötte lévő autókhoz képest. Azonban a bírák úgy ítélték meg, hogy mivel Hamilton a saját incidenséből kifolyólag állt ki ezalatt a fázis alatt a boxba, és a következő hosszú kiállása miatt, végül egy körrel kevesebbet kellett így megtennie, mint a körülötte lévőknek.

 Ennek következtében, mivel a többiek a biztonsági autóhoz próbáltak felzárkózni, ő már a delta időhöz mérte a tempóját, ami a bírák szerint úgy tűnhet, hogy szükségtelen lassítás volt, mégis a szabályoknak megfelelő volt.


Lewis Hamilton igen jó esélyekkel pályázik arra, hogy 7 olyan rekordot is megdöntsön, ami jelenleg Michael Schumacher neve mellett szerepel a Forma-1-ben. Egyre közelebb és közelebb kerül ahhoz, hogy minden idők legeredményesebb pilótája legyen.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Gasly szerint a mai kiesés nem jelenti azt, hogy visszazökkent a "normális" kerékvágásba
Következő cikk Albonnak lövése sem volt, mit kéne tenni a káoszban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország