Hivatalos: Hamilton nem kap büntetést, megtarthatja az első helyét Bahreinben

Hivatalos: Hamilton nem kap büntetést, megtarthatja az első helyét Bahreinben

Megérkezett a hivatalos megerősítés, miszerint Lewis Hamiltont végül nem büntették meg a bokszutcában történtekért Bahreinben, így vasárnap az első helyről várhatja a startot a Mercedesszel.

A GP-live.hu az elsők között számolhatott be arról, hogy vizsgálat alá helyezték a háromszoros bajnokot, aki a felvételek tanúsága szerint tolatni kezdett a bokszutcában az időmérő edzésen, és ezt nagyon szigorúan veszi a szövetség.

A felvételek elemzése és a felek meghallgatását követően a versenybírók arra jutottak, hogy nem büntetik meg Hamiltont, aki így megtarthatja az első helyét.

Lewist csak megrovásban részesítették, mivel igaz, hogy tolatott a bokszutcában, de nem kapott egyértelmű utasítást a stewardoktól arra, hogy hol kell leparkolnia a kvalifikációt követően.

„Mindig van valaki, aki beterel minket a helyünkre. Nálam most nem figyeltek, és láttam a helyet, majd odaálltam, miután úgy gondoltam, hogy ott leszek az első csoportban, a szokásos módon az első három autóval, de nem volt ott senki. Végül ott találtam magam, ahol fotózni szoktak bennünket, és mivel útban voltam, tolattam egy kicsit és megálltam.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton
Cikk típusa BRÉKING