Hamilton megtarthatja az első helyet, nincs további intézkedés - hivatalos

Hamilton megtarthatja az első helyet, nincs további intézkedés - hivatalos

Az FIA megerősítette, hogy nem büntetik meg a Mercedes AMG-t, hamarosan érkezik a magyarázat is.

Pár perccel a futam leintése után robbant a hír, hogy a stewardok berendelték a Mercedest és Hamiltont, amiért a bal hátsó guminyomás nem volt rendben a rajt előtt. A meghallgatást negyed ötre tűzték ki. Amitől még gyanúsabb lett a dolog, hogy a címvédő csapat a futam vége előtt értesült a vizsgálatról, majd megkérték Hamiltontól, fokozza a tempót, de ne kérdezze meg, miért. A kétszeres bajnok több mint 25 másodperces előnyt épített ki a végére.

Paul Hembery a futam előtt elmondta, azért vannak a minimum értékek, mert gondok lehetnek a gumik integritásával, de egyben a teljesítményről is szó van. Egy csomagról beszélünk, mondta, és oka van az értékeknek. Amikor azt kérdezte a Sky, mindenki megfelelően cselekszik-e, azt felelte, „többnyire”. Paddy Lowe kifejtette, mindent úgy csináltak, ahogy eddig is.

Hamilton elmondta,  szerinte nem nyúl bele a teljesítménybe az, ha 0.3PSI-vel kisebb a nyomás, de 1.1-et már érzel - ennyi volt Rosberg esetében.

„Igen, 1.1-et határozottan érzel. Egyszerűen azért, mert 1.1 annyi lenne, mint amennyivel a legutóbbi futamon köröztünk”- mondta Hamilton. „Ez volt az előző határ. Ha keményebb a gumi, akkor máshogy érintkezik a felülettel, nagyobb a kiterjedése, máshogy érintkezik. -0.3 esetében ugyanúgy használod, mintha + 0.3 lenne.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Tévesen informálták Hamiltont - fotó:dppi Lewis Hamilton - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on 2015. szeptember 6.

A stewardok magyarázata szerint a gumik nyomása rendben volt, amikor feltették őket az autókra, a Pirelli által kiszabott minimumon. Utána a gumipaplanokat lekapcsolták az áramforrásról, ami megszokott folyamat, és a gumik jelentősen alatta voltak a maximálisan megengedett "gumipaplanos" hőmérsékletnek, amikor az FIA elvégezte a mérést. Azt is hozzáteszik, hogy a gumik jelentősen más hőmérsékleten voltak, mint azt más autók esetében tapasztalták a rajtrácson.

A stewardok úgy döntöttek, nem cselekednek az ügyben, de azt tanácsolják a gumigyártónak és az FIA-nak, tartsanak további egyeztetéseket, hogy egyértelmű irányelvekkel szolgáljanak a csapatok számára az értékekről.

Toto Wolff elismerte, hogy eltérés adódott a hőmérsékletben, de ki kell deríteni, honnan ered ez, mert nem az általuk alkalmazott folyamat miatt alakult így, és nem a csapat hibázott.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton
Cikk típusa BRÉKING