HIVATALOS: Grosjean távozik a Haas csapatától!

A francia versenyző, Romain Grosjean bejelentette, amire már korábban is számíthattunk: év végén távozik a Haas csapatától, így az amerikai istállónak legalább egy új pilótája lesz a 2021-es szezonban.

megosztás
hozzászólás
HIVATALOS: Grosjean távozik a Haas csapatától!

Már régóta hallani arról a nemzetközi sajtóban, hogy a Haas mindkét jelenlegi versenyzőjétől meg fog válni, és teljesen új duóval kezdik majd meg a 2021-es szezont. Csütörtök reggel pedig Romain Grosjean a Facebook-oldalán bejelentette, hogy befejezi a Haasszal közös fejezetét.

Grosjean így írt a Facebookon:

„Az utolsó fejezet befejeződött, a könyvnek vége. Már az első napjától kezdve a Haas F1-es csapatának tagja voltam. Az öt év során voltak hullámhegyek és hullámvölgyek, 92 versenyen 110 pontot szereztem, de megérte ez az utazás.”

Még több F1 hír:

„Sokat tanultam, jobb versenyzővé és jobb emberré is váltam. Remélem, hogy a csapattagoknak is segíthettem abban, hogy még jobbak legyenek. Valószínűleg erre vagyok a legbüszkébb, még a 2016-os őrületes első versenyeknél és a 2018-as ausztriai negyedik helynél is jobban. A legjobbakat kívánom a csapatnak!” – írta a 34 éves pilóta.

Grosjean a Haas 2016-os F1-be érkezése óta a csapat versenyzője volt, tehát öt szezon jutott neki az amerikai istállónál. A legjobb eredménye a 2018-as Osztrák Nagydíjon elért negyedik helye volt, az egyéni pontversenyben pedig a 2016-ban és 2017-ben elért 13. pozíció jelentette számára a csúcsot.

Romain Grosjean, Haas VF-20

Romain Grosjean, Haas VF-20

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

A Haas jövő évi párosa egyelőre nem ismert, de a várakozások szerint Nyikita Mazepin komoly eséllyel pályázik az egyik ülésre, amennyiben a top-7-ben végez a Formula 2-ben, és ezzel megszerzi a szuperlicenchez szükséges pontokat.

Rajta kívül még Mick Schumacher, Callum Ilott és Robert Svarcman lehet esélyes az ülésre az F2-ből, és Nico Hülkenberget is szóba hozták már a Haasszal. Grosjean karrierjének következő állomása egyelőre kérdéses, de nemrégiben elmondta, érdekli őt a Peugeot 2022-től induló hiperautó-projektje.

Update: Nem sokkal később Magnussen is bejelentette a távozását

Biztató hír a Ferrari 2021-es motorjáról…


Az F1 2020 speciális kiadást szentelt a legendás hétszeres világbajnoknak, Michael Schumachernek, aki Spában, a Jordan 191-es autóval mutatkozott be a Forma-1-ben. Egy kör a legendás aszfaltcsíkon, a legendás autóval.

Három Renault-junior kap Forma-1-es tesztlehetőséget

Előző cikk

Három Renault-junior kap Forma-1-es tesztlehetőséget

Következő cikk

HIVATALOS: Magnussen sem folytatja a Haasszal!

HIVATALOS: Magnussen sem folytatja a Haasszal!
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Romain Grosjean
Csapatok Haas F1 Team
Szerző Gyémánt Péter