BRÉKING

Hivatalos: Esteban Gutiérrez lesz Romain Grosjean csapattársa a Haasnál

Az amerikai csapat helyi idő szerint péntek késő este jelentette be, hogy a mexikói versenyző kapja a második autójukat jövőre. Esteban Gutiérrez, akivel fontos milliók érkeznek a csapathoz, harmadik szezonjára készülhet a Forma-1ben.

Grosjean érkezése egyben azt jelentette, hogy Vergne elesett a lehetőségtől, és a másik ferraris, Gutiérrez kap szerződést a Haas F1 Teamnél. A 24 éves Gutiérrez 2008-ban megnyerte a Formula BMW európai szakágát, 2010-ben GP3-bajnok lett. Legjobb GP2-ős évét 2012-ben teljesítette, akkor a harmadik helyen végzett összetettben, majd jött két szezon a Forma-1-ben a Sauberrel. 2014 rosszul sikerült neki a gyenge autóval, egyetlen pontot sem tudott összehozni.

Jövőre a Haasnál bizonyíthat, segítségére lesz, hogy az amerikai csapat szorosan együtt dolgozik a Ferrarival, Gutiérrez pedig régóta az olaszok kötelékébe tartozik. A Monterreyben született versenyző második esélye azt eredményezi, hogy a jelenlegi állás szerint 2016-ban ismét két mexikói lesz a mezőnyben. A Speedweek azt írta a minap, hogy Gutiérrez révén 15 millióval száll be a Telmex a büdzsébe.

Gene Haas:

„Miután megismertem Estebant a ferraris kapcsolatunkon keresztül, valamint áttanulmányoztam a korábbi sikereit, világossá vált számomra, hogy kiváló választást jelent a csapatunk számára.”

„Esteban fiatal és éhes a sikerre, miközben tapasztalattal is rendelkezik. Két teljes szezont töltött el a Forma-1-ben, ami jó versenytapasztalatot jelent számára, valamint nem utolsó sorban ebben a szezonban a Ferrari harmadik pilótájaként testközelből figyelhette és tanulmányozhatta a dolgokat. Ez fontos számunkra, mivel a Ferrari a technikai partnerünk.”

„Nagyon boldog vagyok, hogy Esteban része lesz a csapatunknak, aki egy erős párost fog alkotni Romainnal. Ez sokat segít nekünk a fejlesztésekben és abban, hogy előrébb lépjünk.”

Gutierrez:

„Leírhatatlanul boldog vagyok, hogy megkaptam ezt a lehetőséget, mely egyúttal a visszatérésemet is fogja jelenteni. Hálás vagyok a Haas csapatának és természetesen a Ferrarinak, mely lehetővé tette mindezt.”

„Óriási dolog az, hogy Gene Haas hisz bennem, hiszen még mindig fiatal vagyok, és ez egy teljesen új projekt. Biztos vagyok benne, hogy képes leszek bizonyítani a képességeimet. Mindent megteszek majd, hogy a Haas a lehető legerősebben mutatkozzon be a Forma-1-ben.”

„A Ferrari versenyzőjeként érdekes tapasztalatokra és tudásra tettem szert. Ennél jobb helyen nem is lehettem volna idén, lévén, hogy a Haas motorszállítói és technikai partnerei, akikkel szorosan együtt fogunk működni.”

„A Haas nemcsak egy csapat számomra, mellyel újra a Forma-1-ben versenyezhetek, hanem egy hosszú távú cél is. Bízom benne, hogy együtt nagy dolgokra leszünk hivatottak.”

„Romain egy nagyon tapasztalt és rendkívül tehetséges srác, akit egy ideje már ismerhetek. Szerintem egy nagyon jó páros leszünk. Azt hiszem mindkettőnk nevében mondhatom, hogy már nem bírjuk kivárni a pillanatot, amikor megkezdjük az igazi munkát a Haas-nál és pályára guruluk az autóval.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: „Egyre jobb a McLaren, de itt Mexikóban kapásból 7 tized a hátrányunk az egyenesben”
Következő cikk Jó hír az F1-es újoncoknak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország