HIVATALOS: Eldőlt Hamilton sorsa, marad!

Hivatalosan is megerősítést nyert, amit egy ideje már sejteni lehetett: Lewis Hamilton 2021-ben is a Mercedes Forma-1-es csapatának versenyzője lesz, tehát teljessé vált az idei mezőny a száguldó cirkuszban.

HIVATALOS: Eldőlt Hamilton sorsa, marad!

Lewis Hamilton 2013-ban szerződött a Mercedeshez, a velük teljesített 8 szezon alatt pedig 6 világbajnoki címet szerzett, tehát egyértelműen igazolta az idő a brit pilóta akkor meghozott döntését.

A 36 éves versenyző előző szerződése 2020 végén járt le a német autómárka F1-es csapatával, és meglepő módon még két hónappal a szezon kezdete előtt sem írtak alá a felek, de végül nyélbe ütötték az üzletet egymással, így Hamilton idén harcba szállhat a nyolcadik világbajnoki címéért.

Még több F1 hír:

„Izgatott vagyok amiatt, hogy a kilencedik szezonomat kezdhetem meg a mercedeses csapattársaimmal. Az istállónk elképesztő dolgokat ért el közösen, és már várjuk, hogy további sikerekkel legyünk gazdagabbak, miközben folyamatosan a fejlődésre törekszünk a pályán és azon kívül is.”

„Emellett hasonlóan elkötelezett vagyok, hogy folytassuk a már elkezdett utat a motorsport sokszínűbbé tételéért a jövő generációi számára, és hálás vagyok a Mercedesnek, hogy teljes mértékben támogat engem ebben a kérdésben.”

„Büszkén mondhatom azt, hogy idén még tovább feszegetjük a határokat, és létrehozunk egy alapítványt, amely a sport diverzitásának és inkluzivitásának az elősegítését szolgálja. Inspirál engem, hogy mennyi mindent építhetünk fel közösen, és már alig várom, hogy márciusban ismét pályára hajtsak” – fogalmazott Hamilton a bejelentés kapcsán.

 

Toto Wolff csapatfőnök szintén örömét fejezte ki a közös folytatás kapcsán. „Mindig is az volt a szándékunk, hogy közösen folytassuk, a sok szempontból szokatlan 2020-as év azonban elnyújtotta a folyamatot.”

„Úgy döntöttünk, hogy egy újabb szezonnal hosszabbítjuk meg együttműködésünket, és egy hosszabb távú projekt keretein belül közösen igyekszünk növelni a sport társadalmi szerepvállalását” – mondta az osztrák csapatfőnök.

„A Lewis által felállított rekordok a sport világának legnagyobbjai közé tartoznak, ráadásul márkánk nagyra becsült nagykövete is. A Mercedes és Lewis az elmúlt nyolc év során történelmet írt, és égünk a vágytól, hogy ezt újabb fejezetekkel egészítsük ki.”

Ezzel tehát pont került a hónapok óta tartó huzavona végére, és a hétszeres bajnok még legalább egy évig biztosan marad csapatánál, így harcba szállhatnak az újabb rekordot jelentő nyolcadik világbajnoki címért is. A legnagyobb esélyesnek ismét ők számítanak majd.

A Ferrari kockáztat motorjával 2022-re

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

A Ferrari kockáztat: forradalmi motormegoldás 2022-re!
Előző cikk

A Ferrari kockáztat: forradalmi motormegoldás 2022-re!

Következő cikk

Jackie Stewart új küldetése

Jackie Stewart új küldetése
Hozzászólások betöltése