HIVATALOS: Eldőlt Gasly sorsa, marad!

Az AlphaTauri csapata szerda délelőtt jelentette be, hogy Pierre Gasly a 2021-es szezonban is a Red Bull testvércsapatát fogja erősíteni, tehát nem vált csapatot az idén remek teljesítményt nyújtó francia.

HIVATALOS: Eldőlt Gasly sorsa, marad!

Pierre Gasly a 2017-es szezon vége felé mutatkozhatott be a Toro Rosso csapatában, majd 2018-ban a teljes szezont náluk húzta le. A jó teljesítményének és Daniel Ricciardo távozásának köszönhetően 2019-ben felvitték a Red Bull „A” csapatához, ott viszont nem tudta hozni a várt teljesítményt, így a Belga Nagydíjtól kezdve Alex Albon vette át a helyét, neki pedig távoznia kellett.

A Toro Rossóba visszaülve viszont ismét a „régi” Gaslyt láthattuk: több remek versenyt is futott, a Brazil Nagydíjon pedig megszerezte élete első F1-es dobogóját. A lendület idén sem állt meg, és az Olasz Nagydíjon a káoszt kihasználva kiváló versenyzéssel szerezte meg F1-es karrierje első győzelmét.

Az AlphaTauri pedig csütörtök délelőtt megerősítette, hogy marad náluk a francia pilóta a 2021-es szezonra is. A bejelentés nem érhette nagy meglepetésként a Forma-1 világát, hiszen a Portugál Nagydíj hétvégéjén a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko is elmondta, hogy fix Gasly helye.

Még több hír:

Gasly a bejelentést követően boldogan nyilatkozott:

„Rendkívül boldog vagyok, amiért az AlphaTaurival folytathatom a következő szezonban is. Az idei évben jól haladunk, és a csapat történetének legjobb szezonját teljesíthetjük. Úgy érzem, hogy nagyon erős a kapcsolatunk, sikerült kihasználnunk minden lehetőséget, a legjobb pedig az Olasz Nagydíj volt.”

„Az első Forma-1-es győzelmem Monzában egy nagyon különleges pillanat volt számomra, rendkívül jól esett, amiért én szerezhettem meg a csapat második győzelmét, erre pedig nagyon büszke vagyok.”

„A maximumot fogom nyújtani, hogy hajtsam a csapatot, és minden felelősséget magamra vállalok, hogy olyan magasságokba vigyem az AlphaTaurit, amilyenbe csak tudom” – nyilatkozta pozitívan Gasly.

Hakkinen: Talán nem Albonnal van a probléma, hanem a Red Bullal…

 

Az F1 2020 speciális kiadást szentelt a legendás hétszeres világbajnoknak, Michael Schumachernek, aki Spában, a Jordan 191-es autóval mutatkozott be a Forma-1-ben. Egy kör a legendás aszfaltcsíkon, a legendás autóval.

megosztás
hozzászólás
Mutatjuk, milyen szabályváltozások jönnek Imolára
Előző cikk

Mutatjuk, milyen szabályváltozások jönnek Imolára

Következő cikk

Racing Point: Perez és Hülkenberg is kezelni tudná Verstappent!

Racing Point: Perez és Hülkenberg is kezelni tudná Verstappent!
Hozzászólások betöltése