Hivatalos: döntöttek a stewardok a Vettel-Alonso esetről!

Szombat délután érkezett a hivatalos bejelentés, hogy a stewardok döntést hoztak a Sebastian Vettel-Fernando Alonso ügyben: úgy döntöttek, hogy Sebastian Vettelt három rajthelyes büntetéssel sújtják.

Hivatalos: döntöttek a stewardok a Vettel-Alonso esetről!

A Q2 végén Fernando Alonso a továbbjutásért harcolt, viszont ez végül nem jött össze – ehhez az is hozzájárulhatott, hogy az utolsó szektorban beszorult Sebastian Vettel mögé, így a 14. helyen végzett.

A stewardok pedig el is kezdték vizsgálni az incidenst, és 16:50-től meghallgatták a spanyol és a német versenyzőt, ráadásul rajtuk kívül Valtteri Bottast és Carlos Sainzot is beidézték – mint később kiderült, Vettel előtt is többen lelassítottak az utolsó két kanyarban.

Még több F1 hír:

 

A stewardok végül úgy döntöttek, három rajthelyes büntetést adnak Sebastian Vettelnek Alonso feltartása miatt. Ez azt jelenti, hogy a német pilóta a 11. helyről rajtolhat, és a Russell, Stroll, Sainz trió nyer egy-egy pozíciót a rajtrácson. Ezen felül a születésnapos német egy büntetőpontot is "bezsebelt".

Bottas és Sainz nem kapott büntetést: az indoklás szerint a finn és a spanyol is azért lassított le, hogy elég helye maradjon az előtte haladó autó mögött, és mivel túl sokan járultak hozzá a problémás szituációhoz, nem tudják teljes mértékben a Mercedes vagy a Ferrari pilótáját hibáztatni érte.

 

Ennyit keres Hamilton az új szerződésével – brit sajtó

megosztás
hozzászólás
Horner: Ezért volt frusztrált Verstappen az időmérő végén

Előző cikk

Horner: Ezért volt frusztrált Verstappen az időmérő végén

Következő cikk

Marko nem aggódik a McLaren miatt

Marko nem aggódik a McLaren miatt
Hozzászólások betöltése