HIVATALOS: Döntést hoztak Sainz ügyében a versenybírák!

Az Abu Dhabi Nagydíj után nem sokkal a versenybírák döntöttek Carlos Sainz ügyében: nincs további intézkedés, azaz megtarthatja a hatodik helyét, ezzel hivatalosan is konstruktőri harmadik a wokingi istálló.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Zak Mauger / Motorsport Images

A McLaren kifejezetten erős versenyt futott Abu Dhabiban: Lando Norris az ötödik, Carlos Sainz pedig a hatodik helyet szerezte meg, ezzel 18 pontot gyűjtöttek, míg a Racing Pointnak egy ponttal kellett beérnie ezen a hétvégén.

A wokingi istálló ezzel ledolgozta a 10 pontos hátrányát, azonban a befutókor még nem volt biztos, hogy övék a csapatbajnoki harmadik helyezés, ugyanis Sainzot még vizsgálták amiatt, mert a vád szerint túl lassan haladt a bokszutcában, hogy a McLaren végre tudja hajtani problémamentesen a „dupla kiállást”.

Még több F1 hír:

Végül a versenybírák arra jutottak, hogy nem büntetik meg a spanyol pilótát, aki az FIA indoklása szerint mindössze 0,6 másodperccel érkezett volna meg korábban a brit istálló garázsához, ha végig a bokszutcában engedélyezett maximális sebességgel (80 km/óra) megy.

Ez azt is jelenti, hogy a McLaren 2012 óta először végzett a konstruktőri top-3-as pozícióban, jövőre pedig már a Norris-Ricciardo párossal és Mercedes-motorral fog rajthoz állni a McLaren.

Vettelnek jólesett Leclerc gesztusa…


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner a Red Bull második számú üléséről: "Nem fogunk túl sokat töprengeni rajta"
Következő cikk Vettel énekelve köszönt el a Ferrari csapatától! (videóval)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország