Hivatalos: csak reggel hoznak döntést Hamilton ügyében

Az FIA hivatalosan is bejelentette, hogy elhalasztották a döntéshozatalt Lewis Hamilton ügyében, miután az FIA technikai delegációja szabálytalannak találta a Mercedes W12 hátsó szárnyát.

Lewis Hamilton, Mercedes W12

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Azok után, hogy Lewis Hamilton autózta meg a 2021-es Brazil Nagydíj időmérő edzésének leggyorsabb köridejét, az autóját vizsgálat alá vonta az FIA, mivel a gyanú szerint a DRS-e a megengedett 85mm-nél jobban kinyílt az egyenesekben.

Azonban annak ellenére, hogy ez kívülről egy igen egyértelmű szabálysértésnek tűnik, az FIA még nem tudta eldönteni, mit tegyen az üggyel. Hamilton autójának vizsgálatát holnap reggel, magyar idő szerint délben folytatják.

Még több F1 hír:

Az FIA közleménye szerint „további bizonyítékokra” van szükségük ahhoz, hogy eldöntsék, szabálytalan volt-e a Mercedes hátsó szárnya az időmérő alatt, amelyek csak reggel fognak a rendelkezésükre állni.

Addig is annak érdekében, hogy a Mercedes véletlenül se trükközhessen, az FIA leszereltette Hamilton autójáról a hátsó szárnyat, ami az FIA felügyelete alatt marad majd az éjszakára.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk BRÉKING: Hamiltont vizsgálják potenciálisan szabálytalan DRS miatt
Következő cikk Íme a 2021-es Brazil Nagydíj sprintjének rajtrácsa!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország