Hivatalos: Bottas megrovást kapott

Az FIA hivatalosan is megerősítette, hogy Valtteri Bottas megrovást kap a Belga Nagydíj harmadik szabadedzésen történtek miatt.

Red flag after Stoffel Vandoorne, McLaren MCL33 crashed in FP3

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Sokat nem kellett várnunk arra, hogy megszülessen a döntés az FIA részéről. Mint ismeretes, a harmadik szabadedzés végén Vandoorne és Bottas túlságosan is közel került egymáshoz, amiből nagy baleset lehetett volna.

A McLaren versenyzője balról próbált előzni, de a Mercedes finn pilótája nem látta őt. A belga emiatt lesodródott a pályáról, közel a korláthoz, nagy sebességgel haladván.

Bottas autója érintetlen maradt, míg Vandoorne gépe csak kisebb károkat szenvedett, de az edzést már nem tudta folytatni.

A versenybírák megvizsgálták a felvételeket, és ezzel együtt mindkét versenyzőt meghallgatták, majd úgy döntöttek, hogy a finn megrovást kap.    

Az FIA szerint Bottas abban hibázott, hogy noha belenézett a tükreibe, és a csapat is figyelmeztette őt, nem figyelt eléggé. A szövetség azonban hozzáteszi, Valtteri manővere nem volt szándékos vagy meggondolatlan, így eltekintenek a komolyabb szankciótól.     

A szezon során ez volt Bottas első ilyen megrovása. Bármely pilóta, aki három megrovást kap, azt automatikusan 10 hellyel sorolják vissza a rajtrácson.  

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel-Räikkönen siker a harmadik szabadedzésen a Belga Nagydíjon: utolsó McLaren
Következő cikk Több mint 20 százalékot jelent az új üzemanyag a Ferrari fejlődésében

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország