Hivatalos: Bottas 2020-ban is Hamilton csapattársa lesz a Mercedesnél

A Mercedes hivatalosan is megerősítette Valtteri Bottas szerződésének meghosszabbítását, amivel eldőlt, hogy Esteban Ocon nem kaphatja meg a finn ülését Lewis Hamilton csapattársaként.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1, on stage

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

A tapasztalt finn versenyző 2013 óta szerepel a Forma-1-ben. Az azt megelőző időszakban mindent annak rendelt alá, hogy a Williamsnek dolgozzon, ami miatt 2012-ben egy GP3-as bajnoki címmel a háta mögött nem versenyzett egy sorozatban sem. Cserébe azonban öt nagydíj kivételével minden első szabadedzésen lehetőséget kapott az FW34 vezetésére.

Valtteri Bottas 2014-ben több dobogós helyezéssel hívta fel magára a figyelmet, és a hírek arról szóltak, hogy a Ferrarival tárgyal. Végül az olaszok nem tartottak igényt a szolgálataira, majd 2016 év végén jött egy nem várt lehetőség, amikor Nico Rosberg hirtelen visszavonulásával Toto Wolff úgy döntött, Bottast szerződteti a távozó német helyére. Mivel Valtterinak érvényes szerződése volt a Williamsszel, a Mercedesnek kártérítést kellett fizetnie, amit a motorokkal rendeztek, mivel 2014 óta a britek a németek erőforrásaival versenyeznek.

Bottas a Mercedes versenyzőjeként eddig csak 5 győzelmet szerzett, miközben tavaly egyetlen egy alkalommal sem tudott nyerni. Lewis Hamilton mellett egyszerűen nincs reális esélye, és sokak szerint tavaly csak az mentette meg az ülését, hogy még a nagy mélyrepülés előtt aláírhatta az új 1 éves szerződését. Annak a szezonnak a végén csak 5. lett.

 

Hetekkel ezelőtt még úgy tűnt, hogy Esteban Ocon, a Mercedes tartalékja lesz a befutó, de a vezetőség a tapasztalat és a folyamatosság mellett tette le a voksát, független attól, hogy Bottas idén sem teljesít túl acélosan.

„Nagyon örülök, és büszke vagyok arra, hogy a negyedik szezonban is tagja lehetek a csapatnak, és szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki itt van velünk, valamint a Mercedes igazgatóságának a bizalomért. A teljesítményem évéről évre jobb lett, és ez nagyszerű módja annak, hogy megkezdjük a 2019-es szezon második felét. Általános célom, hogy a Forma-1 világbajnokává váljak. Úgy gondolom, hogy papíron és a csapattal szerzett tapasztalataim alapján a Mercedes a legjobb opció számomra, hogy 2020-ban elérjem ezt a célt.”

„Ebben a szezonban még 9 versenyt rendeznek meg, és eltökélt szándékomban áll, hogy az összes futamon tovább javuljak. Most minden gondolatom Spa körül forog, és azon, hogy egy erős teljesítményt nyújtsak a csapattal.”

A pletykák szerint Toto Wolff szívesen ülést adott volna Oconnak, de Hamilton és a mérnöki csapat meggyőzte arról, hogy Bottas maradjon: „Valtteri számára azt a kihívást tűztük ki, hogy még erősebben térjen vissza, mint amit láttunk tőle a 2018-as év első felében. És ezt el is érte néhány igazán lenyűgöző teljesítménnyel a szezon korai szakaszában.”

„Bár ez eddig a bajnokság legsikeresebb első fele volt, még éhesebb és eltökélt szándéka, hogy tovább javítson, valamint növelje a szintjét. Örülök, hogy még legalább egy szezonra a csapatnál marad, és várom, hogy növelje a tétet.”

A hivatalos közleményben nem esett szó Ocon szerepéről, aki azonban minden bizonnyal távozik és a Renault pilótája lesz. Egy nagy csavar végén még a Haashoz is kerülhet, de eddig minden arról szólt, hogy már megállapodást kötött a franciákkal Ricciardo csapattársaként.


Egy igazán őrült verseny, miközben két versenyző tartózkodik a motoron, akik hatalmas sebességgel száguldanak. Látványos felvételek Assenből.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen lábsérülést szenvedett?
Következő cikk A Pirelli több tesztet akar a Forma-1-ben, de nem kapja meg?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország