HIVATALOS: befagyasztják a motorok fejlesztését 2022-től!

A mai napon tartották a Forma–1 Bizottság ülését, melyen több fontos kérdésben is döntésre akartak jutni a csapatok és a sport vezetői. Elsősorban a motorok befagyasztása, a 2021-es versenynaptár, illetve a tervezett sprintfutamok dominálták a megbeszélést.

A Honda logo on the engine cover of the Max Verstappen Red Bull Racing RB15

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

Ezek közül az első témakör, vagyis a motorfejlesztés befagyasztása már jó ideje komoly beszédtémát szolgáltatott, hiszen a Honda tavaly bejelentette, hogy az idei év végeztével elhagyják az F1-et. Emiatt pedig a Red Bull és az AlphaTauri is motorbeszállító nélkül marad 2022-re.

A bikások kihangsúlyozták, hogy ők hajlandóak átvenni a japánok erőforrásait, és azzal versenyezni a következő időszakban, de csak akkor, ha a motorok fejlesztését leállítják, mivel nekik nincsen kapacitásuk erre, ellentétben a Mercedesszel, a Ferrarival és a Renault-val.

Egy ideig ellentétes hangokat lehetett hallani arról, hogy melyik motorgyártó milyen állásponton van a kérdésben. A Mercedes támogatta az ötletet, de csak akkor, ha nem történik mesterséges teljesítménykiegyenlítés. A Ferrari és a Renault eközben mind a befagyasztást, mind pedig a kiegyenlítést elfogadta volna.

Még több F1 hír:

A végső szavazásra azonban egészen a mai napig várni kellett. A Red Bull már a kivonulás lehetőségével is fenyegetőzött, hiszen határozottan elmondták, hogy nem akarnak ismét sima partnercsapatként működni.

Most viszont úgy tűnik, hogy végre pont került a huzavona végére, hiszen egyhangú döntés született, és minden fél rábólintott arra, hogy 2022-től már ne lehessen fejleszteni a jelenlegi erőforrásrendszereken.

Hogy ez pontosan milyen formában valósul meg, arról még nem érkeztek információk, tehát még az is kérdéses, hogy lesz-e teljesítménykiegyenlítés vagy valamiféle kedvezmény a hátrányban lévő gyártóknak a következő idénytől.

A csapatok a sprintversenyekről is egyeztettek, melyeket a Forma1 vezetése idén csak próbaként alkalmazna, hogy lássák, működhet-e. Három helyszínen, Kanadában, Monzában és Brazíliában szeretnék kipróbálni azt.

 

Az alapötlet az lenne, hogy az időmérőt péntekre helyeznék át, a szombati eseményeket pedig a 100 km-es sprintfutam dominálná, melynek végeredménye jelentené a vasárnapi főfutam rajtsorrendjét, és talán félpontokat osztanának rajta.

Mivel ez csupán egy kezdetleges felvetés, így ennek megfelelően hivatalos döntés ezekről a tervekről nem született a mai ülésen, de a csapatok információink szerint nyitottak az ötletre, de időt kértek, hogy a tervek részleteit is átvizsgálhassák.

Az istállók továbbá a következő években bevezetni kívánt fizetési limit ötletét is megvitatták az FIA-val és az F1-gyel, de ebben a témában sem született egyelőre végső megállapodás.

Grosjean ismét elárult egy-két dolgot pályafutásáról


A Mercedes 2021-es kihívásai

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Aston Martinnak bizony „komoly” riválisai lesznek a 3. helyért zajló csatában
Következő cikk Russell és Albon az utolsó Virtuális Nagydíjon is összecsaphat egymással

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország