Hivatalos: Baku szerződést hosszabbított a Forma-1-ben

Nem sokkal ezelőtt hivatalosan is megerősítésre került, hogy Baku további 3 három esztendővel hosszabbított a Forma-1-ben.

Signage Welcome to Baku

Signage Welcome to Baku

Sutton Images

Azerbajdzsán 2016 óta tagja a Forma-1 naptárjának. Baku városa egy utcai versenypályával mutatkozhatott be a legnagyobb kategóriában. Az első verseny rendkívül eseménytelen volt, és a hétvége sok kritikát kapott a rajongók részéről. Egy esztendővel később azonban fordult a kocka, mert Bakuban minden idők egyik legjobb és leglátványosabb futamát láthattuk, amit Daniel Ricciardo húzott be a Red Bull Racinggel.

Még több F1 hír:

A verseny Európai Nagydíj néven debütált a 2016-os szezonban, de 2017 óta Azerbajdzsáni Nagydíjként kap helyet a Forma-1-ben. A legutóbbi futam is hozott pár látványos jelenetet, mely bizonyította azt, hogy a rendkívül gyors utcai aszfaltcsíknak helye van a naptárban. A tavalyi győztes Lewis Hamilton volt a Mercedesszel.

Nem sokkal ezelőtt pedig hivatalosan is megerősítésre került, hogy Baku 2023-ig hosszabbított az F1 vezetőivel, ami plusz 3 esztendőt jelent a szervezők számára az eredeti megállapodáshoz képest.

Az F1 idei naptárja 21 versenyből áll. Az első futamot március 17-én rendezik meg tradicionális módon Ausztráliában, Melbourne-ben, az Albert Parkban. Baku szintén a szezon első felében látja vendégül a csapatokat, ami a negyedik versenyt jelenti április 28-án a Kínai és a Spanyol Nagydíj között.

Baku nem tartozik azon promóterek közé, akik elégedetlenek a Liberty Media munkájával és aggódnának a jövő miatt. Azad Rahimov sportminiszter nagyon magasan értékelte az amerikai vezetőség ténykedését és szerintük közösen még nagyobb publicitást tudnak adni az azeri hétvégének, mellyel több rajongót vonzhatnak be, miközben a szponzori területet is erősíthetik.

 

Bakunak az eredeti üzlet szerint csak 2020-ig volt érvényes szerződése a Forma-1-ben, de a felek annyira elégedettek voltak egymással, hogy ezt plusz 3 esztendővel toldották meg. Chase Carey, az F1 vezérigazgatója is boldog az új szerződés miatt: „Nagy örömünkre szolgál, hogy megújítottuk ezt a megállapodást, mellyel az Azerbajdzsáni Nagydíjat a következő években is a Forma-1 világbajnoki naptárjában fogjuk látni.”

„Rövid idő alatt ez a verseny a szezon egyik legnépszerűbb eseményévé vált, ami mindig szoros harcokat és látványos versenyeket generált.” – tette hozzá az amerikai.

Rahimov szerint a szerződés meghosszabbítása soha nem volt kérdéses, mivel az új megállapodás lehetővé teszi számukra azt, hogy növeljék a kereskedelmi bevételeket, köszönhetően annak, hogy az F1-ben egy teljesen új szponzorációs megközelítés valósul meg, ami által Baku is bekerül a sport globális platformjába.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Williams F1-es autói 1978 óta: legendák, nagyon szomorú és rossz emlékek
Következő cikk Red Bull: „A végső célunk az, hogy Verstappen 2019-ben világbajnok legyen”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország