BRÉKING

Hivatalos: Az új F1-es csapat ott akar lenni Melbourne-ben! Will Stevens lett az egyik versenyzőjük!

A Manor F1 Team hivatalosan is megerősítette, hogy a nagy lemaradás ellenére ott akarnak lenni Melbourne-ben az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon, valamint az egyik versenyzőjük Will Stevens lesz.

Nem sokkal ezelőtt a Manor F1 Team bejelentette, hogy Stevens lesz a csapat egyik versenyzője a 2015-ös F1-es szezonban. A Marussiából lett istálló a 23 éves brit tehetséget szerződtette le, aki tavaly év végén a Caterham színeiben rajthoz állhatott élete első királykategóriás versenyén. Abu Dhabiban végül a 17. helyen ért célba.

Stevensnek van kötődése a Marussiához, hiszen 2014 októberében bejelentették, hogy ő lett a gárda hivatalos teszt-és tartalékversenyzője. Eredetileg a Japán Nagydíj első szabadedzésén autóba ült volna, de a papírmunka csúszása miatt ez végül nem valósulhatott meg.

A Manor számára mindig is fontos volt,hogy fiatal tehetségeknek, reménységeknek adjanak lehetőséget, és Stevens kitűnő alapokkal rendelkezik ahhoz, hogy megfeleljen ennek a filozófiának, miközben természetesen pénz is áll mögötte. A Manor olyan versenyzőkkel dolgozott együtt korában, mint Lewis Hamilton, vagy épp Kimi Räikkönen. A brit kétszeres, a finn egyszer világbajnok jelenleg a Forma-1-ben.

http://youtu.be/E493Xc-BHe4?t=5m44s

Stevens elmondta, a Manor egy nagyon izgalmas projektet jelent számára, mely hatalmas erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy ott legyen az első versenyen és személy szerint ő is nagyon keményen fog dolgozni.

A hivatalos tájékoztatás szerint a Manor autójának felkészítése az első versenyre előrehaladott állapotban van, de arról nincs információ, hogy ez a 2014-es gép átalakított verziója, vagy a teljesen új 2015-ös. A versenyautókat az angliai Dinningtonban készítik fel jelenleg, ahol a személyzet is dolgozik. A csapat már a reptéri szállítást is elkezdte intézni, hogy minden időben megérkezzen az ausztrál helyszínre.

A Manor hamarosan újabb közleményt adhat ki, amiben megerősíthetik a második versenyzőjüket, valamint a további terveiket a projekttel kapcsolatban, mely egyelőre igen képlékenynek tűnik, lévén, hogy az autójukkal még egy métert sem tettek meg.

A legvalószínűbb az, hogy a Manor a Marussia tavalyi autóját alakítja át az idei szabályoknak megfelelően, majd pár versenyt követően lecseréli azt a teljesen új verzióra. A Ferrari már korábban megerősítette, hogy megállapodott a csapattal, de az csak 2014-es motorokat fog kapni, ami körönként legalább 1 másodperces hátrányt jelent majd. És akkor a kasztniról még nem is beszéltünk…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren egy régi saját rendszert kénytelen használni az MP4-30-ban a Honda problémája miatt
Következő cikk Hivatalos: Alonso elhagyta a kórházat, a saját lában!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország