HIVATALOS: Az FIA döntött Albon és a Haas ügyében is

Pár órával a verseny vége után az FIA azt az ítéletet hozta, hogy a Red Bull versenyzőjét, Alex Albont nem büntetik meg, viszont a két Haas-pilóta 10-10 másodperces büntetést kapott.

Alex Albon, Red Bull Racing RB16, leads Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Sokáig kérdéses volt, hogy mi lesz a Red Bull Racing versenyzőjének, Alex Albonnak a sorsa, hiszen a brit-thai versenyzőt és csapatát elkezdték vizsgálni amiatt, mert a csapat elkezdhette felszárítani a pilótájuk rajtkockáját.

Azonban az FIA a videófelvételek megvizsgálását követően arra jutott, hogy a csapat nem változtatott a pálya felületén, ezért nem bünteti meg Albont, aki így megtarthatja a 10 pontot érő pozícióját, amelynek köszönhetően a világbajnoki pontverseny ötödik helyére jött fel.

Még több F1 hír:

A két Haas-pilótát pedig azért kezdték el vizsgálni, mert megszeghették az F1 sportszabályzatának 27.1-es cikkelyében foglaltakat, miszerint a felvezető körben a pilótának egyedül, bármiféle segítség nélkül kell vezetnie az autóját.

Az amerikai istálló a már nem úszta meg büntetés nélkül a dolgot: a stewardok jelentése szerint a csapat behívta a bokszba a két pilótáját, ami szabálysértésnek minősül, ezért pedig 10-10 másodperces büntetést róttak ki Magnussenre és Grosjeanra.

Ez végül mindkettejük esetében egy pozíció elvesztését jelentette: Kevin Magnussen a 9. helyett a 10. lett, Romain Grosjean pedig a 15. helyett a 16. pozícióban végzett, így három futam után 1 ponttal áll a Haas. Ez azt jelenti, hogy a pályán a 10. helyen beérő Carlos Sainz lett a kilencedik, így két pontot gyűjt a Magyar Nagydíjon a spanyol.

A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner pedig azt mondta, olyan, mintha tökéletesen végezték volna a munkájukat.


Sokat nem kellett várnunk arra, hogy egy remek onboard videót kapjunk Bahrein potenciális új vonalvezetéséről, amin az F1-es mezőny versenyezhet az év végén.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Steiner: olyan, mintha tökéletesen végeztük volna a munkánk
Következő cikk A Haas törött karú stratégája segített meghozni a merész döntést a kerékcseréről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország