Hivatalos: Andreas Seidl a McLaren új ügyvezetője!

A Porschétől érkezik a McLaren új vezetője, akire nehéz feladat vár Wokingban, hiszen az utóbbi évek nem a sikerekről szólnak a csapatnál.

Andreas Seidl, Team Principal Porsche Team

Fotót készítette: Porsche

Már tavaly év végén felröppent annak lehetősége, hogy Seidl az F1-be igazol, egészen pontosan a McLarennél tölthet be vezető szerepet. A brit alakulat csütörtökön megerősítette a 43 éves szakember szerződtetését, aki ügyvezető-igazgatóként került az F1-részleg élére. Seidl közvetlenül Zak Brownnak fog jelenteni, a Forma-1-es program minden aspektusáért felel, áll a közleményben. Seidl olyan munkatársakkal fog együtt dolgozni, mint az év későbbi szakaszában érkező technikai igazgató, James Key, Simon Roberts, aki a kocsik gyártásáért felel, valamint Paul James pályaműveleti főnök.

Seidl kvázi Eric Boullier utódjának tekinthető, aki 2018 júliusában távozott a csapattól, de több feladat és nagyobb felelősség hárul rá. A német szakember 2008-ban és 2009-ben már dolgozott az F1-ben a BMW Sauber kötelékében, mielőtt DTM-re váltott volna, ahol a BMW ügyeit egyengette. 2014-től a WEC-ben vezette a Porsche rendkívül sikeres programját a 919 Hybrid versenygéppel, miközben a Formula E-projekt felépítésével is megbízták.

A McLarennél az újjáépítés jegyében telik az elmúlt időszak: 2018-ra szakítottak a Hondával és összebútoroztak a Renault-val, teljesen új párossal folytatják 2019-ben, a csapat szerkezetében is jelentős változások mennek végbe.

„Iszonyatosan nagy megtiszteltetés és kihívás mindez, amire készen állok és elkötelezett vagyok iránta”- mondta Seidl. „Rendkívül különleges és inspiráló, hogy lehetőségem van arra, hogy hozzájáruljak a McLaren örökségéhez. A McLaren rendelkezik vízióval, vezetőséggel, tapasztalattal, de ami a legfontosabb, az emberekkel, hogy visszatérjen az élre, és én abszolút erre fogok koncentrálni, ez lesz a küldetésem.”

Brown kifejtette, „jelentőségteljes igazolás történt két fronton” is, hiszen Seidl egyaránt vezeti a technikai és a műveleti programot az F1-ben. Kiemelte, Seidl „sikereket ért el mindenben, amiben részt vett”, és már várja, hogy vele dolgozhasson.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Honda 2019-ben is kitart a jelenlegi motorkoncepció mellett
Következő cikk Ferrari: „Már karácsony előtt meghoztuk a döntést, de nem akartuk bejelenteni”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország