BRÉKING

Hivatalos: Adrian Sutil a Saubernél folytatja 2014-ben! (frissítve)

Adrian Sutil 2014-től a Sauber F1 Team versenyzője lesz. A csapattárs kilétét egyelőre nem erősítették meg Hinwilben.

Sutil tavaly kénytelen volt kihagyni egy évet, idén pedig a Force Indiával tért vissza – eddig csak egyetlen csapatnál versenyzett a Forma-1-ben. Az év végén távoznia kellett, mivel a brit-indai csapat teljesen új felállással vág neki 2014-nek. Sutil végig hangoztatta, hogy az F1-ben fog maradni, de nem volt egyértelmű, melyik istállónál. A menedzsere ma még úgy nyilatkozott, jövő héten jelentik be a megállapodást.

„Iszonyatosan örülök neki, hogy meg tudunk állapodni. Igaz, hogy már régóta tudtam, merre visz az utam, de végül tovább tartottak a tárgyalások, mint azt terveztük”- mondta Sutil, aki helyet cserél Hülkenberggel.

„Így még szebb lesz a karácsonyi ünnepség. Már nagyon régóta tartottuk a kapcsolatot Monisha Kaltenbornnal, és mindig olyan érzésem volt, hogy értékeli a képességeimet. Hat évet töltöttem állandó versenyzőként a Force Indiánál, és több csúcspontunk is volt, de eljött az ideje egy új kihívásnak. Nagyon elszánt vagyok, hogy sikeres jövőm legyen a Sauberrel, és ki fogom venni a részem a folyamatokból. Régóta lenyűgözött a Sauber tradíciója, a gyára, és a saját szélcsatornája. Köszönet Peter Saubernek és Monisha Kaltenbornnak.”

A Saubernél nem lesz könnyű dolga, mivel a csapat idén komoly erőltetett meneten van túl. Ennek ellenére a német bízik a svájci istálló képességeiben, az pedig a versenyző tapasztalatában.

„Érintett vagyok a folyamatokban és képben vagyok, de folyamatosan a küldetésünkre gondolok, és segítek, ahol csak tudok”- idézte a Sport Bild. „Ez nem csak a vezetésre igaz. A Sauber minden lehetőséggel rendelkezik ahhoz, hogy előrekerüljön. A gyár első osztályú, a szélcsatorna az egyik legjobb a Forma-1-ben, ha nem a legjobb. Leginkább az utóbbi két évben bizonyították, mennyire hatékonyan tudnak dolgozni. Boldog vagyok. Mindig is így képzeltem el a Forma-1-es életem: egy szuper csapat, melynek dolgozhatok, és egy gyár, gyakorlatilag a bejárati ajtómmal szemben.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Volkswagen: Forma-1? Köszönjük, de nem kérünk belőle
Következő cikk F1 2014: Sutil a Forma-1-ben marad, már csak egy komolyabb ülés kiadó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország