Hivatalos: a turbókorszakban is Ferrari-motorokkal folytatja a Sauber!

Hivatalos: a turbókorszakban is Ferrari-motorokkal folytatja a Sauber!

A Sauber F1 Team és a Ferrari ma hivatalosan megerősítette, hogy 2014-től is partnerek lesznek. A két fél egy több éves új megállapodást kötött egymással.

A Sauber először 1997 és 2005 között használta az olaszok erőforrásait, majd a BMW-korszak után 2010-ben álltak vissza a cég egységeire. A jövő évi motorcsomagok árát 15-20 millió euróra teszik, de ennél nagyobb összegeket is emlegetnek. A Sauber számára létfontosságú volt, hogy megállapodjanak az orosz befektetőkkel, mert egy ideig veszélyben volt a 2014-es nevezés.

A két fél ma Koreában jelentette be, hogy a várakozásoknak megfelelően hosszabbítottak: a Marussia mellett ezzel a Sauber lesz a Ferrari második ügyfele 2014-től. A versenyzőket illetően Szirotkin helye tűnik biztosnak, míg egy tapasztalt csapattársat keresnek az orosz mellé. Igaz, a csapatfőnök Gutiérrez megtartását sem zárta ki. A Scuderia jövőre elköszön a Toro Rossótól, mely a Renault motorjait fogja használni.

A Sauber és a Ferrari megállapodásának részeként a svájci istálló a teljes hajtásláncot meg fogja kapni, beleértve a motort, a sebességváltót és az ERS-t.

Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke:

„Örömünkre szolgál az, hogy az új motorkorszakot is a Ferrarival kezdhetjük meg, mely 2014-től veszi kezdetét. A Ferrari régóta partnere a csapatnak. Először 1997 és 2005 között működött együtt a két márka, melyek 2010 óta ismét egy hajóban eveznek. Büszkék vagyunk arra, hogy most meghosszabbíthatjuk ezt a rangos kapcsolatot a Ferrarival, ami egy erős és megbízható partner.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING