HIVATALOS: A Renault meghozta a végső döntést az erőforrásairól
Hosszas várakozás után Renault végre hivatalosan is megerősítette, hogy befejezi a gyári motorokkal kapcsolatos erőfeszítéseit az Forma-1-ben, ezzel pedig meghatározó korszak ért véget a franciák számára.
Mechanics bring Pierre Gasly, Alpine A524, to the grid
Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images
Hónapok óta lehetett arról híreket hallani, hogy a Renault a sikertelen időszak után végleg hátat fordíthat a Forma-1-nek, már ami az erőforrásokkal kapcsolatos erőfeszítéseket illeti, most pedig hivatalosan is megerősítették, hogy 2026 előtt befejezik a motortevékenységüket a sorozatban.
Egy közleményben kifejtették, hogy a vállalat F1-es motorgyárát a Párizs melletti Viry-Chatillonban mérnöki központtá alakítják át, hogy hozzájáruljanak a Renault és az Alpine jövőbeli autóinak csúcstechnológiájának megteremtéséhez.
Ennek esett áldozatául az erőforrásokkal dolgozó részleg, amelyet tehát még a nagy szabályváltoztatások előtt végleg bezárnak. A közlemény szerint Viry a következő szezon végéig folytatja a jelenlegi turbó-hibrid motor szállítását az Alpine-nak, ezt követően kerülhet sor a váltásra.
„A Forma–1-es tevékenységek Viryben, kivéve az új erőforrás fejlesztését, egészen a 2025-ös szezon végéig folytatódni fognak” – olvasható a közleményben. A gyárban ezek után különböző alternatív projektekkel fognak foglalkozni, beleértve egy Alpine szuperautó fejlesztését, a jövőbeli akkumulátortechnológiával kapcsolatos munkát, illetve az elektromotorok kutatás-fejlesztését.
Viry emellett továbbra is hozzájárul majd a Renault egyéb motorsportos projektjeihez, legyen szó a WEC-programról, különböző ügyfélprojektekről, valamint a Formula E-ről és a terepraliról, ahol különböző márkákkal működnek együtt. Az F1-es motorprojektet tehát lelövik, de az Alpine ettől figyelni fogja majd a sorozat jövőjének alakulását.
„A konzultációs folyamat és a Viry-Chatillonban dolgozó alkalmazottak képviseletével történő megbeszélések után az Alpine úgy döntött, felállít egy F1-et figyelő csoportot. Ennek célja, hogy fenntartsa az alkalmazottak sportban szerzett tudását és készségeit, miközben továbbra is az innováció élén szeretne járni a Hypertech Alpine különböző projektjei számára.”
Az Alpine végül még hozzátette, hogy az F1-es projekt leállítása miatt a gyárban dolgozók nem fogják elveszíteni állásukat, hiszen mindenki új feladatkört fog kapni. Hogy melyik gyártó hajtóegységeivel folytatják majd, annak kapcsán egyelőre azonban nem érkezett hivatalos megerősítés, bár szinte biztos, hogy a Mercedes lesz a befutó.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.