HIVATALOS: A Racing Point megnevezte Pérez helyettesét a Brit Nagydíjra!

megosztás
hozzászólás
HIVATALOS: A Racing Point megnevezte Pérez helyettesét a Brit Nagydíjra!
Szerző:

A Racing Point Sergio Pérez pozitív koronavírus-tesztjét követően megnevezte, hogy ki foglalja el a mexikói helyét a másik autóban Lance Stroll ideiglenes csapattársaként Silverstone-ban.

Intő jel volt, amikor Sergio Perezt egy következő vírustesztre hívták be, mivel az első eredmények nem voltak egyértelműek. Emiatt másokat is izolálták, akik közvetlen kapcsolatba kerültek Pérezzel. Sokan tartottak attól, hogy megtörténhet ez a forgatókönyv, miszerint az egyik pilóta fertőzött lesz.

Még több F1 hír:

A koronavírus még mindig jelen van, de a rengeteg intézkedés ellenére sem lehet 100%-osan kizárni azt, hogy valaki fertőzött lesz. A Racing Point versenyzője az első, aki pozitív tesztet produkált a Forma-1 mezőnyéből.

Ez pedig egy igen új helyzetet teremt, ami még nagyobb figyelemre intheti a résztvevőket, különösen azok után, hogy a futamok között többen is haza szoktak utazni. Legutóbb mindenki így tett, mivel volt 1 hét szünet.

Pérez esetben ez most azt jelenti, hogy mindenképpen kihagyja a Brit Nagydíjat. Azt azonban nem tudni, hogy pontosan hány versenytől maradhat távol, mivel a vírus ellen továbbra sincs hivatalos ellenszer, valamint az új szabályok szerint 10 napra kell elkülöníteni a fertőzötteket. 

Lance Stroll, Racing Point, and Sergio Perez, Racing Point

Lance Stroll, Racing Point, and Sergio Perez, Racing Point

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A helyét alapesetben Esteban Gutierrez vehette volna át, aki történetesen szintén mexikói. Stoffel Vandoorne előrébb lehetett volna a sorban, mivel 2018-ban még a Forma-1-ben versenyzett, és sokkal több tapasztalattal rendelkezik az újabb technikáról.

A belga azonban nem elérhető az újrainduló Formula E miatt, emiatt is eshetett volna a választás a 28 esztendős Gutierrezre, aki legutóbb 2016-ban állt rajthoz a Forma-1-ben, és az utóbbi években nem volt aktív. Ezelőtt a 2017-ben volt aktív az IndyCar-ban 7 verseny erejéig.

Az F1-ben 2013-ban, 2014-ben és 2016-ban futhatott teljes szezont, először a Sauber, majd a Haas színeiben. Az amerikai istállónál azonban még csak pontot sem gyűjtött, és rengeteg kritikát kapott emiatt, mert az autó messze képes volt erre.

Gutierrez azonban mégsem kapja meg a lehetőséget, hiába jelentették be a szezon előtt, hogy ő lesz az egyik helyettes, ha valaki kiesik a sorból. Nico Hülkenberg lett a befutó. A német messze nagyobb tapasztalattal rendelkezik, tavaly még még tagja volt a mezőnynek, és 5 évet töltött el az istállónál, amit nagyon jól ismerhet.

Ebből még gond lehet...

Ajánlott videó:

ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: első szabadedzés - Brit Nagydíj 2020 (LIVE)

Előző cikk

ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: első szabadedzés - Brit Nagydíj 2020 (LIVE)

Következő cikk

Nagyon bizarr szájmaszkot választott a Brit Nagydíjra Charles Leclerc

Nagyon bizarr szájmaszkot választott a Brit Nagydíjra Charles Leclerc
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Esteban Gutierrez , Sergio Perez
Csapatok Racing Point
Szerző Motorsport Hungary