Hivatalos: a Magyar Nagydíj előtt felülvizsgálják a Verstappen-Hamilton esetet

Az FIA hivatalosan is megerősítette, hogy a 2021-es Magyar Nagydíjat megelőző csütörtöki sajtónapon a Red Bull kérésére felülvizsgálják Max Verstappen és Lewis Hamilton összeütközését a Brit Nagydíjról.

Hivatalos: a Magyar Nagydíj előtt felülvizsgálják a Verstappen-Hamilton esetet

Miután Max Verstappen a gumifalban találta magát a 2021-es Brit Nagydíj első körében, Lewis Hamilton pedig a piros zászlós megszakítás után a 10 másodperces büntetése ellenére is megszerezte a futamgyőzelmet, a Red Bull úgy érezte, hogy nem büntették meg kellően a Mercedes pilótáját az okozott kárt figyelembe véve.

A Red Bull azonban először úgy nyilatkozott a verseny után, hogy az akkor a rendelkezésükre álló adatok szerint nem tudták volna bizonyítani azt, hogy Hamilton szándékosnak tűnő előzési kísérletét Max akkor sem tudta volna elkerülni, ha több helyet hagy a hétszeres világbajnoknak.

A hét közepe fele azonban először Martin Brundle, a Sky kommentátora szellőztette meg, hogy a Red Bull arra hivatkozva, hogy Hamilton a GPS-es adatok szerint a „normálisnál” jóval nagyobb tempóval érkezett meg a kanyarba, fellebbezhet még a versenyen született ítélet ellen, hogy Hamilton szigorúbb büntetést kapjon.

Még több F1 hír:

Az FIA kedd délután a Motorsport.com szerkesztőségének is eljuttatott dokumentumában erősítette meg hivatalosan is, hogy a Red Bull július 23-án, tehát már múlthét pénteken kérvényezte az eset kivizsgálását, a csütörtök délutáni meghallgatáson pedig olyan új, „szignifikáns, és releváns” elemet kell az esettel kapcsolatban bemutatniuk, amely még nem állt a döntés meghozatalának pillanatában a versenybírók rendelkezésére ahhoz, hogy az ügy folytatódhasson.

Amikor a stewardok úgy döntöttek a verseny alatt, hogy Hamilton volt túlnyomórészt hibás a balesetért, az érvelésükben szerepelt, hogy a rendelkezésükre álló videókat és telemetriai adatokat is megvizsgálták, így nem valószínű, hogy a Red Bull ismét ezekkel érvelne.

Még több F1 hír:

Már csak azért sem, mert amikor a Ferrari a 2019-es Kanadai Nagydíjat követően megpróbált fellebbezni Sebastian Vettel büntetése ellen – aki egy hibát követően majdnem a falba rakta Hamiltont – kiderült, hogy olyan bizonyítékokkal próbálkoztak, amelyhez már korábban is hozzáfértek a versenybírók, el is utasították a Ferrari kérelmét.

Idén az Alfa Romeo próbálta meg felülvizsgáltatni Kimi Räikkönen imolai büntetését, amely a 9. helyébe került, de az FIA – bár elismerte, hogy egymásnak ellent mondtak az újraindításra vonatkozó szabályok, és azokat meg is változtatták – ebben az esetben sem változtatta meg az ítéletét.

További részletek hamarosan…

Közös jótékonysági akciót indít Hamilton és a Mercedes

megosztás
hozzászólás
Lehet, hogy mégsem Abu Dhabi zárja a szezont?
Előző cikk

Lehet, hogy mégsem Abu Dhabi zárja a szezont?

Következő cikk

Seidl szerint a Hungaroring nem a McLaren pályája lesz

Seidl szerint a Hungaroring nem a McLaren pályája lesz
Hozzászólások betöltése