BRÉKING

Visszatér a Ford a Forma-1-be! – hivatalos

A Red Bull New York-i bemutatóeseménye előtt az amerikai autóipari óriás, a Ford hivatalosan is megerősítette, hogy 2026-ban ismét szerepet vállalnak majd a Forma–1-ben.

Karl Wendlinger, Sauber C14 Ford

A Ford a 2004-es idény végén lépett ki a szériából, miután úgy döntöttek, nem kívánják folytatni szerepvállalásukat a Jaguar oldalán, a mai napon azonban bejelentették, hogy bő 20 éves kihagyást követően ismét szerencsét próbálnak majd, köszönhetően a 2026-ban érkező új motorformulának.

A bejelentésben egyébként azt nem említették meg konkrétan, hogy melyik F1-es csapattal fognak együttműködni, bár ezt az utóbbi időszak hírei után nem lesz nehéz kitalálni. Az Autosport/Motorsport.com ugyanis már decemberben arról írt, hogy hónapok óta zajlanak az egyeztetések a Red Bull-lal, a feleknek pedig sikerült is megegyezniük.

Ennek a hivatalos megerősítésére pedig a magyar idő szerint délután háromkor kezdődő bemutatón kerül majd sor. A Red Bull ugyanis már jelenleg is dolgozik a 2026-os erőforrásán, és többször is beszéltek arról, hogy nyitottak lennének egy nagy gyártóval való együttműködésre, akik a technikai segítségnyújtás mellett a nevüket is adnák a projekthez.

A Ford F1-es visszatéréséről a márka ügyvezető elnöke, Bill Ford a következőket mondta: „Ez a Ford motorsportos történetében egy nagyon izgalmas új fejezet kezdete, amely azzal kezdődött, hogy a dédnagyapám megnyert egy versenyt, aminek köszönhetően elindulhatott a cégünk.”

Még több F1 hír:

„A Ford most pedig visszatér a sport csúcsára, magával hozva a márka hosszú tradíciókon alapuló innovációját, fenntarthatóságát és elektrifikációját a világ egyik legnépszerűbb színpadára.”

A Ford két elsődleges tényezőt nevezett meg a visszatérése mögött: a sport növekedését, különösen az Egyesült Államokban és a Liberty Media hatalomátvétele óta, illetve az elektromos oldal növekvő szerepét 2026-tól.

A Ford visszatérésének hírét természetesen az F1 elnök-vezérigazgatója, Stefano Domenicali is boldogan fogadta, és jelen volt a pénteki bejelentésen is. „A hír, miszerint a Ford 2026-tól ismét szerepet vállal a sportban, nagyszerű, és izgatottak vagyunk, hogy csatlakoznak a már Forma–1-ben lévő kiváló autógyártókhoz” – mondta Domenicali.

„A Ford egy globális márka elképesztő hagyományokkal a versenyzésben és az autóiparban, és látják azt a hatalmas értéket, melyet a platformunk biztosítani tud a világszerte meglévő félmilliárd rajongónkkal.”

 

„A 2030-ra kitűzött teljes karbonsemlegesség, valamint a 2026-tól bevezetendő fenntartható üzemanyagok szintén fontos okai voltak a jelenlegi döntésüknek. Hisszük, hogy a sportunk semmihez sem fogható lehetőségeket és elérést kínál, és alig várjuk már, hogy 2026-tól ismét lássuk a Ford logóját a világ különböző pályáin száguldani.”

Az FIA elnöke, Mohammed ben Szulajem eközben úgy véli, a Ford mostani belépése is azt mutatja, hogy helyes döntést hoztak a 2026-os motorszabályokkal. „Kevés olyan gyártó van, akiknek annyira impozáns a motorsportos történelmük, mint a Fordnak, szóval az, hogy most visszajönnek a Forma–1-es világbajnokságba, csodálatos hír.”

„Ez is mutatja a 2026-os motorszabályok sikerét, melynek középpontjában a fenntarthatóság és a látványosság áll, emellett pedig nyilván fontos, hogy még nagyobb érdeklődés övezi a sportot az Egyesült Államokban, ami hozzájárul majd a világ első számú kategóriájának növekedéséhez.”

A Ford nem mellesleg az egyik legsikeresebb gyártó az F1 történetében, hiszen tíz konstruktőri cím és 13 egyéni világbajnoki cím köthető a nevükhöz.

A Red Bull eközben nemsokára elkezdi bemutatóját New Yorkból, ahol vélhetően arra is fény derül, hogy a Ford velük együttműködve tér majd vissza a száguldó cirkuszba.

Update: időközben kiderült, hogy nem csak a Ford csatlakozik új motorbeszállítóként a Forma-1-be, és 6 különböző gyártó lesz a rajtrácson!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Grosjean visszatérhet az F1-be? „Soha ne mondd, hogy soha”
Következő cikk Itt követheted élőben a Red Bull 2023-as autóbemutatóját!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország