Hivatalos: A Ferrari meghosszabbította Carlos Sainz szerződését!

A Scuderia Ferrari hivatalosan is bejelentette, hogy meghosszabbította szerződését spanyol versenyzőjével, Carlos Sainz-cal. A maranellói alakulat 2024-ig írt alá a pilótával.

Carlos Sainz Jr., Ferrari

Fotót készítette: Carl Bingham / Motorsport Images

Hosszas várakozás után a bajnoki éllovas Ferrari bejelentette, hogy mindenben megegyezett Carlos Sainz-cal és örömmel jelenti be, hogy a tavalyi szezon óta a csapatnál lévő pilóta 2024-ig biztosan a Ferrari pilótája lesz, Charles Leclerc csapattársaként.

Sainz hosszabbítása nem meglepetés, hiszen a két fél már a tél folyamán pozitívan nyilatkozott a megállapodás meghosszabbításáról, egyedül az időhiányra fogták az aláírás elmaradását. A csapat kiválóan kezdte a szezont és most hivatalosan is megerősítésre került, hogy Sainz további két évig biztosan az olaszokat erősíti.

A spanyol első szerződése is két évre szólt, amikor csatlakozott a Scuderiához, és a tabellán az ötödik helyen végzett első évében, éppen monacói csapattársa előtt. Az idei szezonban egyelőre nem tudta megközelíteni Leclerc teljesítményét, de szerződéshosszabbítás formalitásnak tűnt, a Ferrari elégedett a spanyol pilóta teljesítményével.

Még több F1 hír:

„Már többször elmondtam, hogy szerintem a miénk a legjobb pilótapáros a Forma-1-ben, ezért minden egyes futam után teljesen természetes lépésnek tűnt Carlos szerződésének meghosszabbítása, így biztosítva a stabilitást és a folytonosságot. A csapatnál eltöltött eddigi ideje alatt bebizonyította, hogy rendelkezik azzal a tehetséggel, amit elvártunk tőle, lenyűgöző eredményeket ért el, és a lehető legtöbbet hozta ki minden lehetőségből” – mondta Mattia Binotto csapatfőnök.

„Az autón kívül is keményen dolgozik, és a legapróbb részletekre is odafigyel, ami az egész csapatnak segített a fejlődésben. Együtt ambiciózus célokat tűzhetünk ki magunk elé, és biztos vagyok benne, hogy Charles-szal együtt jelentős szerepet játszhat a Ferrari-legenda táplálásában, és új fejezeteket írhat csapatunk történelmében." - tette hozzá.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Tovább vinné melbourne-i lendületét Ricciardo Imolában
Következő cikk Sainz: Ezt a csapatot képviselni egyedülálló és összehasonlíthatatlan

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország