Forma-1 Brit Nagydíj

HIVATALOS: A Ferrari kulcsemberével erősít az Aston Martin!

Egy nap sem telt el azóta, hogy a Ferrari Forma-1-es csapata bejelentette a karosszériás részlegért felelős műszaki igazgató, Enrico Cardile

Enrico Cardile, a Ferrari futóművekért felelős vezetője a csapatfőnöki sajtótájékoztatón

Enrico Cardile

Fotót készítette: Dom Romney / Motorsport Images

Alig 24 órával azután, hogy a Ferrari végül megerősítette Cardile távozását – ugyanis már a Brit Nagydíj alatt arról írtunk, hogy az Aston Martin megállapodott vele – kiderült új szerepköre és az átigazolása időpontja is. Cardile felmondási ideje 2025-ig tart, onnantól fogja az Aston Martin szekerét tolni. Új lehetőségéről ez mondta:

„Várom már, hogy csatlakozzak az Aston Martin Aramcóhoz. A csapat ambíciói és vágyai egyértelműek, így egyedi lehetőség ennek az utazásnak a részévé válni. Ez egy személyes és szakmai kihívás is és várom már, hogy a csapattal együtt szerezzünk sikereket ennek az ikonikus márkának.”

Cardile érkezésének bejelentése egy héttel azután érkezett, hogy az Aston Martin közölte, leigazolták a Mercedes Forma-1-es motorrészlegének egykori fejét, Andy Cowellt vezérigazgatónak. A silverstone-i csapat emellett a favorit Adrian Newey megszerzésére is, aki jelenleg mérlegeli az opcióit és valószínűleg a nyári szünet alatt fog dönteni.

Az Aston Martin elnöke, Lawrence Stroll elmondta, Cardile érkezése jó hír a csapat számára és azt ígérte, mindent megad az olasznak, ami a céljai teljesítéséhez szükséges: „Szeretném üdvözölni Enricót az Aston Martin Aramcónál, ahol a műszaki vezetőséget szeretnénk megerősíteni a 2026-os, jelentős változások előtt.”

„Lekötelez, hogy továbbra is világklasszis szakembereket tudunk a csapathoz csábítani. Enrico hozzám hasonlóan sikeres akar lenni az F1-ben és minden forrást meg fog kapni, amivel ezt elérheti. Andy Cowellel, aki októbertől lesz a csapat vezérigazgatója és már itt dolgozó vezetőinkkel egy nagyszerű gárdát rakunk össze.”

Mike Krack csapatfőnök szerint Cardile ötletei felbecsülhetetlen értékűek lesznek az Aston Martin műszaki részlegén: „Enricónak közel húsz év tapasztalata van a Ferrarinál és friss perspektívát fog adni a műszaki stratégiánkról. Ez a csapat egyik kulcsigazolása a 2026-os szabályok felé közeledve, fontos következő lépése utazásunknak.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Liam Lawsonnak egy másik Red Bull-juniorral kell megküzdenie
Következő cikk Horner megkavarta a lapokat: Cunoda készen áll a Red Bullra

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország