HIVATALOS: A Ferrari fellebbezett a Racing Point-ügyben hozott döntés ellen!

megosztás
hozzászólás
HIVATALOS: A Ferrari fellebbezett a Racing Point-ügyben hozott döntés ellen!
Szerző:

A Ferrari lett az első csapat, amely hivatalosan is fellebbezett a Racing Point ügyében hozott döntés ellen, miután több istálló is kifejezte már azon véleményét, hogy nem elégedettek a 15 pont levonással és a pénzbüntetéssel.

Nemrég érkezett a Ferrari hivatalos közleménye arról, hogy hivatalosan is fellebbeznek a Racing Point-ügyben született döntés ellen. A döntés azután született meg, hogy a Renault a Stájer, a Magyar és a Brit Nagydíj után is hivatalos óvást nyújtott be a silverstone-i bázisú alakulat ellen.

A Renault a Racing Point fékhűtőjét kifogásolta, melyeket az idei évtől minden csapatnak magának kellene megterveznie, ám a franciák szerint ezt a Mercedestől kapták.

Még több F1 hír:

Múlt héten született meg az FIA döntése az elemről, melynek alapján a Renault óvását elfogadták, a Racing Pointot pedig 400 ezer eurós büntetés kifizetésére kötelezik, illetve levonnak tőlük autónként 7,5, azaz 15 konstruktőri pontot.

Azonban a csapatok jó része nem volt elégedett az ítélettel, közülük pedig a Ferrari lett az első, amely hivatalosan is fellebbezett a hátsó fékhűtőkkel kapcsolatos ítélet ellen. Korábban kifejezte a fellebbezési szándékát a Renault, a McLaren és a Williams, illetve a Racing Point is, csak a pink csapat azt szeretné bizonyítani, hogy a szabályok adta kereteken belül maradtak.

A többi csapatnak holnap, azaz szerda reggel 10 óráig van ideje hivatalosa fellebbezni az ítélet ellen.

Verstappen lesz az új Räikkönen?


Először láthattuk egy F1-es autó beindítását a Forma-1 új protokollja szerint: kötelezőek a szájmaszkok és amennyire lehetséges, a csapattagoknak tartaniuk kell egymástól a távolságot. A Mercedes pedig hónapok óta először indított be egy F1-es autót.

Így örült Hülkenberg kutyája a gazdi hazatérésének! (videó)

Előző cikk

Így örült Hülkenberg kutyája a gazdi hazatérésének! (videó)

Következő cikk

"Vettel egy normál szezonban nem maradna az év végéig"

"Vettel egy normál szezonban nem maradna az év végéig"
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Csapatok Ferrari , Renault F1 Team , Racing Point
Szerző Motorsport Hungary