Hivatalos: a BWT marad az Aston Martin partnere

Már csak egy hét van az Aston Martin új autójának a leleplezéséig, az istálló pedig nemrég jelentette be, hogy partneri megállapodást kötöttek, vagyis lényegében a továbbiakban is együttműködnek majd az osztrák víztechnológiai céggel, a BWT-vel.

Hivatalos: a BWT marad az Aston Martin partnere

Ez némileg meglepetés is lehet, hiszen az utóbbi időben olyan hírek láttak napvilágot, miszerint a BWT esetleg a Haas vagy a Williams új főszponzora lehetne. Eddig az volt az álláspont, hogy mivel az Aston Martin visszatér a szokásos angol versenyzöld színhez, így a BWT rózsaszínje már nem kap szerepet az autón.

A cég kapcsolata a silverstone-i alakulattal egészen 2017-ig nyúlik vissza, amikor is az első rózsaszín festésű autó lepte meg a Forma–1 világát.

Még több F1 hír:

Az Aston a közleményben kifejti, hogy ugyan az alapszín tehát megváltozik, a BWT logói és színe kis mértékben így is feltűnik majd a versenyautón.

„Miközben az Aston Martin név visszatér a Grand Prix-versenyzésbe, mindezt egy olyan márka mellett teszi, amelynek egyértelmű céljai vannak a fenntarthatósággal kapcsolatban.”

„A BWT elkötelezte magát a műanyaghasználat csökkentése mellett. A többször használatos üvegek, illetve az újrahasznosítható szűrők segítségével igyekeznek csökkenteni a modern világ szemétkibocsátását és a környezetszennyezését.”

 

A BWT ügyvezetője, Andreas Weißenbacher kihangsúlyozta, hogy nemcsak a pályán, de azon kívül is folytatni szeretnék az együttműködést, miközben a fenntarthatóságot helyezik előtérbe. Emellett persze azt is reméli, hogy a tavalyihoz hasonló sikeres szezont futhatnak majd.

„A barátaink a BWT-nél hű támogatói voltak ennek a csapatnak, és örülök annak, hogy úgy döntöttek, az Aston Martin Cognizant Formula One Team partnerei lesznek. A BWT segíteni fogja a törekvéseinket, hogy minden téren fenntarthatóbbá válhassunk, de főként a pályán történő munkában.”

„Ez a cél a Forma–1 saját törekvéseivel is összhangban van. Ez egy erős és történelmi együttműködés, amely most egy új korszakba lép, és mindannyian izgatottak vagyunk, hogy lássuk, mit tudunk közösen elérni” – mondta a bejelentés kapcsán a csapatfőnök, Otmar Szafnauer.

Ma már pályára is hajtott az idei Red Bull


Itt a 2021-es Red Bull, az RB16B

megosztás
hozzászólás
Hamiltont és a Mercedest is jelölték a Laureus-díjra
Előző cikk

Hamiltont és a Mercedest is jelölték a Laureus-díjra

Következő cikk

AlphaTauri: Legszívesebben a Red Bull teljes hátsó részét átvennénk!

AlphaTauri: Legszívesebben a Red Bull teljes hátsó részét átvennénk!
Hozzászólások betöltése