BRÉKING

Hivatalos: 254 G-erővel csapódott be Jules Bianchi Japánban

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) új hivatalos adatokat tett elérhetővé Jules Bianchi balesetéről.

Mint ismeretes, Bianchi a 2014-es Japán Nagydíjon szenvedett súlyos balesetet. A francia pilóta 9 hónap szenvedés után múlthét pénteken elhunyt. A versenyzőt kedden helyezték örök nyugalomra Nizzában.

Az FIA most új adatokat tett elérhetővé a balesetről, ami így még durvább volt, mint azt gondoltuk. A német Auto Motor und Sport kiadványából kiderült, hogy Bianchi 213 km/óránál vesztette el az uralmát az autója felett, és 126 km/órával csapódott neki a darunak. A lassulási érték 2.61 másodperc volt, így esélye sem volt arra, hogy elkerülje az ütközést, pláne abban a rossz esős körülmények között.

Az autó 55 fokos szögben találta el a darut. Az ütőerő 58.8 G volt, ami egy igen komoly érték. Az első hivatalos adatok szerint Bianchit 92 G-erőhatás érte, amikor nekivágódott az épp mentést végző járműnek.

&feature=youtu.be&t=46m46s

Később kiderült, hogy Jules füldugója a legfontosabb pillanatban kicsúszott, így alábecsülték a tényleges erőhatást. A ténylegesen elszenvedett csúcsérték 254 G-erő volt. Ha ezt vesszük, akkor kisebb csoda, hogy nem halt meg azonnal.

Andy Mellor, a FIA Biztonsági Bizottságának alelnöke az AMuS kérdésére elmondta, a problémát az jelentette, hogy a Marussia részben a jármű alá süllyedt, így az lenyomta a versenyző fejét.

„Egyfajta fékként működött mindez! Ez egy hirtelen lassulás volt. A sisak és a daru között volt a kapcsolat. Soha nem láttam ilyet ezelőtt.”

Az FIA ezelőtt soha nem tudott elképzelni egy hasonló forgatókönyvet, és emiatt most újabb biztonsági intézkedéseket tervez. A szövetség soha ezelőtt nem fektetett ennyire sok időt és energiát egy elemzésbe, mint ebben az esetben.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Renault közel állhat a Lotus felvásárlásához a Forma-1-ben: Pérez-Maldonado páros?
Következő cikk Hivatalos: Nasr és Ericsson 2016-ban is a Saubernek fog versenyezni!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország