HIVATALOS: 2024-ben is Logan Sargeant lesz a Williams pilótája a Forma-1-ben
A Williams hivatalosan is megerősítette, hogy a 2024-es Forma-1-es szezonban is Logan Sargeant lesz Alex Albon csapattársa, így egyetlen változás sem lesz a 2024-es F1-es mezőnyben 2023-hoz képest.
A Williams Nicholas Latifi menesztése után adott lehetőséget a 2023-as szezonban a saját nevelésű amerikai pilótájának, aki csak egyetlen évre kapott szerződést a grove-i csapattól.
Mivel Sargeant szerződtetéséről még nem James Vowles, hanem a szezon előtt menesztett Jost Capito döntött, az amerikai pilótának bizonyítania kellett, hogy megérdemli a folytatást. Bár a 22 éves pilóta messze nem nyújtott annyira jó teljesítményt az újoncévében, mint a McLarennél bemutatkozó Oscar Piastri, a Williamsnél úgy látták, hogy megérdemli az esélyt a folytatásra a floridai versenyző.
A Williams szerint ugyanis készek további időt és egy könnyebben vezethető autót adni neki, amivel bizonyíthatja még és fejlesztheti a természetes tehetségét.
A csapat bejelentése jóval hamarabb érkezett a vártnál: James Vowles csapatfőnök a múlt heti Abu-Dzabi Nagydíjon a keddi szezon utáni teszt előtt úgy nyilatkozott, hogy még „átfogó képet” akar kapni Sargeant 2023-a szezonjáról, mielőtt a soron következő hetekben meghozná a döntését.
„Örülök, hogy a 2024-es szezonban is folytathatjuk az utunkat a Logannal” – mondta Vowles a csapat sajtóközleményében. Logan fantasztikus képességekről tett tanúbizonyságot, miközben a világszínpadon uralkodó nyomás alatt állt, így tökéletesen illeszkedik a csapatunkba. Nagyon bízunk a képességeiben, és hiszünk abban, hogy együtt még nagyobb sikereket érhetünk el a következő szezonban.”
„Hihetetlen élmény volt eddig a csapattal dolgozni, és hálás vagyok a lehetőségért, hogy egy ilyen tehetséges és elkötelezett csapatban fejlődhetek a továbbiakban. Izgalmas terveink vannak a jövőre nézve, és már alig várom, hogy hozzájáruljak a csapat sikereihez a következő évben” – mondta Sargeant.
Sargeant az idei egyetlen pontját a második hazai versenyén, az USA Nagydíjon szerezte Austinban, miután Lewis Hamiltont és Charles Leclerc-t is kizárták a padlólemezük túlzott kopása miatt. Így is 30 éve, Michael Andretti óta ez volt az első amerikai pontszerzés a száguldó cirkuszban. A legjobb időmérős eredményét Las Vegasban érte el, ahol a hatodik helyre kvalifikálta magát közvetlenül csapattársa, Alex Albon mögé.
A 2024-es szezonban könnyen változhat a Red Bull két csapatának pilótafelállása, miután már elkészültek a tervek arra az esetre, ha Sergio Perez megint nem teljesíti a csapat elvárásait.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.