HIVATALOS: 2020-tól ismét lesz Holland Nagydíj a Forma-1-ben: onboard videók

megosztás
hozzászólás
HIVATALOS: 2020-tól ismét lesz Holland Nagydíj a Forma-1-ben: onboard videók
2019. máj. 14. 9:05

Immáron hivatalosan is megerősítették Hollandia visszatérését a Forma-1-ben, mely a következő évben lesz esedékes. Rio és Vietnam mellett Zandvoort lesz az új helyszín a 2020-as naptárban.

Hollandia nagyon régóta nem tagja a száguldó cirkusz naptárának, de ennek az időszaknak hamarosan vége, hiszen nemrég bejelentésre került, hogy az ország hosszú idő után a következő évtől újra vendégül látja az F1 mezőnyét. Erre pedig 1985 óta nem volt példa, ugyanis a hollandok akkor rendeztek legutóbb versenyt.

Azon a bizonyos futamon Niki Lauda nyert, míg 1981 és 1984 között francia győzelmek születtek Alain Prost, Didier Pironi és René Arnoux vezetésével.

Az első Holland Nagydíjat már 1952-ben megrendezték, amit Alberto Ascari húzott be a Ferrarival, csakúgy mint 1953-ban. 1954-ben, valamint 1956 és 1957 között nem rendeztek futamot az országban, akárcsak 1972-ben. A Holland Nagydíj történetének legsikeresebb versenyzője Jim Clark 4 sikerrel (1963, 1964, 1965, 1967), akit Jackie Stewart (1968, 1969, 1973) és Niki Lauda követ (1974, 1977, 1985).

A rendező versenypálya pedig a régmúltból már jól ismert Zandvoort lesz, mely az 1952 és 1985 között megrendezésre került Holland Nagydíjaknak adott otthont. A nagydíj névadója pedig a Heineken lesz. Tekintve Max Verstappen nagy népszerűségét, és azt, hogy mekkora tömegeket mozgat meg a helyszíneken, szinte garantáltak a tömött lelátók.

Szintén egy onboard videó, immáron a valóságból, természetesen Verstappennel

 

A hivatalos tájékoztatás szerint a szerződés legalább 3 esztendőre szól, de a pontos dátumról nem tudni. A korábbi pletykák szerint a távozás előtt álló Spanyol Nagydíj helyére kerülne a futam, így az lenne a szezon első európai futama a következő évtől. Barcelonában továbbra is tárgyalnak a hosszabbításról, de nem zárják ki azt az opciót, hogy egy másik dátumot kapjanak, ha Hollandia bekerül a helyükre.

A Liberty Media elmondta, nagyon boldogok, hogy bejelenthetik Hollandia visszatérését. Az amerikaiak hangsúlyozták, noha elsősorban új helyszíneken akarnak versenyezni, tiszteletben tartják a régmúltat, és a sport európai gyökereit. A vezetőség szerint nem kérdés, hogy Hollandia „tarolni” fog, mivel ott van Verstappen mezőnyben, akit az egyik legnagyobb tehetségnek tartanak számon. És ezzel együtt Zandvoort visszatérése is komoly sajtóvisszhangot kap a korábbi hagyományai miatt.

Az FIA elnöke, Jean Todt is elégedett a megállapodással és örömmel veszi Zandvoort visszatérését. A francia hálás a vezetőségnek, hogy Hollandiát visszahozzák a sportba. Todt egy hosszú és lenyűgöző versenypályának írta le Zandvoortot, és ő i s biztos benne, hogy Verstappen népszerűsége miatt sok rajongó vált majd jegyet a Holland Nagydíjra. A szakember hangsúlyozta, rengeteg előkészítésre van szükség ahhoz, hogy a pálya megfeleljen az F1-es szükséges biztonsági előírásoknak.

Egészen érdekes trükköket használ a Mercedes, hogy könnyebb legyen az autójuk

Előző cikk

Egészen érdekes trükköket használ a Mercedes, hogy könnyebb legyen az autójuk

Következő cikk

A Red Bull nem talál szavakat Verstappen teljesítményeire

A Red Bull nem talál szavakat Verstappen teljesítményeire
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1