Hivatalos: 2015-től Mercedes motorokkal versenyez a Lotus a Forma-1-ben

Hivatalos: 2015-től Mercedes motorokkal versenyez a Lotus a Forma-1-ben

Megérkezett a hivatalos megerősítés, mely szerint a Lotus F1 Team a Mercedes erőforrásaival folytatja tovább a versenyzést a 2015-ös szezontól.

Már egy ideje sejteni lehetett, hogy a Lotus jövőre leváltja a Renault erőforrásait, melyek mindamellett, hogy nagyon költségesek lettek az új V6-os korszakban, még a teljesítménnyel és a megbízhatósággal is komoly gondjai akadtak a franciáknak.

Ezzel szemben a Mercedes csomagja a legjobbnak bizonyult, amit nemcsak a gyári istálló esetében láthatunk. Gondoljunk csak a Williams kiugró teljesítményére, mely tavaly még a pontszerzésért is vért izzadt, addig idén már több alkalommal is felállhatott a dobogóra, és mindezt saját erőből.

A Lotus legutóbb úgy nyilatkozott, hogy csak a papírmunka miatt csúszik a bejelentés, de az már nem lehet túl messze. Nos, nem sokkal ezelőtt Szocsiból megérkezett a hivatalos megerősítés, mely szerint a brit istálló 2015-től a Mercedes technikai támogatásával folytatja tovább a versenyzést a Forma-1-ben.

//

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

A hivatalos közlemény szerint a Lotus F1 Team és a Mercedes AMG High Performance egy hosszú távú szereződést kötött egymással, ami 2015-től lép érvénybe és hosszú távra szól, egészen a "jelenlegi erőforrás-generáció használatanák végéig". A megállapodás részeként jövőre már a Mercedes motorjai fognak dolgozni a Lotus autóiban, ami nagy előrelépést jelenthet a gárda számára.

A Lotus F1 Team folytatja az E23 Hibrid névre keresztelt versenygépében tervezését és megépítését az enstone-i bázisán.

A Mercedes hangsúlyozta, örül a megállapodásnak, mivel a Lotus egy kiváló partner lehet számukra, valamint nem utolsó sorban a Forma-1 egy újabb erős csapattal bővülhet a top-istállók mezőnyében. A Lotus ezzel együtt egy igen modern és erős technikai felszereltséget tudhat magáénak, ami a Mercedes támogatásával egy igen versenyképes kombinációt jelenthet, mint azt láthatjuk jelenleg a Williams-nél, mely az idei évre szinte teljesen átalakult.

Érdekesség, hogy pár hónappal ezelőtt a Renault még úgy beszélt a Lotusról, mint a félgyári csapatáról, mellyel egy igen komoly és hosszú távú tervet dolgoztak ki, hogy közös erővel visszatérjenek az élre.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING