Hillt meglepték a Katarban látott „furcsa” erőviszonyok

Mivel ez volt a Forma–1 első kiruccanása Katarba, a hétvége az ismeretlenekről is szólt. Ezekből pedig volt bőven, de az 1996-os világbajnokot, Damon Hillt különösen egy tényező lepte meg.

Hillt meglepték a Katarban látott „furcsa” erőviszonyok

A brit szerint elsősorban az volt furcsa, hogy sok autó jóval jobban teljesített a vasárnap folyamán, mint ahogyan az időmérőn mentek. Több pilóta is sok pozíciót nyert a versenyen. Ott voltak például az Aston Martin versenyzői.

Lance Stroll a 12. helyről lett hatodik, miközben Sebastian Vettel a futam eleji visszaesése ellenére is felkapaszkodott tizediknek. Emellett még Esteban Ocon is sokat nyert, hiszen kilencedikről lett ötödik.

Sergio Perez, valamint a két ferraris pilóta is látszólag sokkal jobban érezte magát a futamon, mint az időmérőn, bár Charles Leclerc esetében ehhez egy karosszériacsere is kellett. Ez a sorminta pedig Hill figyelmét sem kerülte el.

Még több F1 hír:

„Furcsa volt látni, hogy az autók mennyivel jobban mentek a futamon, mint az időmérőn” – mondta az F1 Nation podcastben. Volt azonban egyetlen istálló, akiknél látszólag éppen az ellenkezője valósult meg. Az AlphaTauri Pierre Gaslyval az első sorból rajtolhatott, de a kockás zászlónál csak 11. volt.

Miközben a rivaldafény természetesen Lewis Hamiltonra és Max Verstappenre szegeződött, Hill élvezte a középmezőnyben kialakult kemény csatákat is. „Jót szórakoztunk Katarban, mert a kisebb helyekért is öldöklő harc zajlott.”

„Azt mondom, hogy kisebb, de ezek nagyon fontosak a csapatok számára. Volt sok jó manőver, előzési kísérlet és kerék a kerék elleni párharc is Katarban. Az elejében ebből nem látni annyit. Ott másról szólnak a dolgok, nem igaz?”

A korábbi versenyző szerint Verstappen nagyon a határokat feszegeti 

megosztás
hozzászólás
Steiner: Mick világbajnok akar lenni, és minden adottsága megvan hozzá
Előző cikk

Steiner: Mick világbajnok akar lenni, és minden adottsága megvan hozzá

Következő cikk

A Mercedes ezért nem használta az új erőforrását Katarban

A Mercedes ezért nem használta az új erőforrását Katarban
Hozzászólások betöltése