Hill szerint Verstappen „számolt” a monzai balesettel

Damon Hill megkérdőjelezte Max Verstappen kijelentését, mely arra vonatkozott, hogy nem szándékosan ütötte ki Lewis Hamiltont az Olasz Nagydíjon, amellyel megakadályozta a Mercedes győzelmét és megőrizze tabellaelsőségét.

Hill szerint Verstappen „számolt” a monzai balesettel

Verstappen szokatlanul lassúra sikerült kiállása után keveredett csatába Hamiltonnal az Olasz Nagydíjon, miután Daniel Ricciardo az élre állt a McLarennel. Hamilton kerékcseréjét követően, amely szintén lassúra sikerült, a két bajnoki aspiráns fej-fej mellett fordult el, és összeértek.

Mivel Verstappen nem tudta a pályán tartani az autóját, átment a kerékvetőkön, ahonnan visszapattant Hamilton oldalára, így mindkét bajnokesélyes a sóderágyban fejezte be a futamot.

Ez azt jelenti, hogy Verstappen megőrizte öt pontos előnyét Hamiltonnal szemben a bajnokságban. Hill felvetette azt az eshetőséget, hogy Verstappen pontosan tudta, mit is csinál, mikor nem hagyott helyet a brit rekordernek.

„ Azt kell mondanom, hogy ha megnézzük az ismétléseket az 1-es kanyarból, akkor látszik, hogy semmiképp sem sikerült volna Maxnek” – fejtette ki a véleményét az 1996-os világbajnok a Sky F1-nek.

Még több F1 hír:

„Engedned kell néha, mint ahogy Lewis tette a második kanyarban korábban, hogy elkerüld a balesetet, így az egyetlen következtetés az lehet, hogy azt gondolta »ki kell tennem őt«. Nem akarom egyetlen pilótáról sem ezt gondolni, de úgy gondolom, vagy megítélési hiba volt, vagy számolt azzal, hogy ütközni fog Lewisszal.”

„Ez egy elég erős feltételezés és nem szeretnék senkit sem ezzel vádolni, de pontelőnye van a bajnokságban és a Mercedesnek állt a verseny addig. Ez az egész egy mentális dolog, Max pedig továbbra is vezeti a bajnokságot.”

Hill ezt követően Christian Hornerrel foglalkozott, aki azzal érvelt, hogy ez egy versenybaleset volt, melyben sem Verstappent, sem Hamiltont nem lehet hibáztatni. A felügyelőbizottság ezzel nem értett egyet, így Max Verstappen három rajthelyes büntetést kapott az Orosz Nagydíjra.

 

„Azt hiszem, hogy nyert annyi távolságot, hogy egy kicsit több helyet kaphatott volna a bal oldalon” – mondta Horner versenyzője védelmében.

„Szóval azt hiszem, valószínűleg mindkét oldalról vitatható. Ha a középutat keresem, akkor azt mondanám, hogy versenybaleset, de őszintén szólva azt gondolom, vitatkozhatsz azzal is, hogy Maxnak kicsit balra kellett volna menekülnie, míg Lewisnak több teret kellett volna hagynia.”

„Tehát hibást találni egyik vagy másik oldal javára szerintem ebben az esetben egy nagyon nehezen eldönthető dolog.”

A Mercedes főnöke, Toto Wolff Hillhez hasonlóan gondolkozott, és Verstappen tetteit „taktikai szabálytalanságnak” nevezte, amit Horner szerint „csalódás” volt hallani: „Csalódott vagyok, hogy Toto azt állítja ez egy szándékos szabálytalanság volt, hiszen szerintem ez egy versenybaleset volt, és szerencsére senki sem sérült meg” – zárta Horner.

megosztás
hozzászólás
Mazepin elnézést kért Schumachertől az újabb ütközésük után

Előző cikk

Mazepin elnézést kért Schumachertől az újabb ütközésük után

Következő cikk

Kimi Räikkönen Oroszországban visszatér!

Kimi Räikkönen Oroszországban visszatér!
Hozzászólások betöltése