Hill szerint Bottasnak óvatosabbnak kellett volna lennie az első kanyarban

Megosztja a Forma-1 világát az első körös incidens Valtteri Bottas és Daniel Ricciardo között, akik rögtön a futam elején ütköztek. Egyesek szerint Bottasnak nem kellett volna ilyen meredek szögben kanyarodnia, ugyanakkor Damon Hill szerint Daniel Ricciardónak korábban kellett volna a fékre taposnia.

Hill szerint Bottasnak óvatosabbnak kellett volna lennie az első kanyarban

A Mercedes hiába rajtolhatott az első két helyről a Mexikói Nagydíjon, az első kör végén az egyik autójukkal a 2. helyen találták magukat, míg a másikkal a mezőny végén. Történt ugyanis, hogy Max Verstappen külső ívről körbeautózta a német gyártó két pilótáját, majd Daniel Ricciardo hátulról kilökte Valtteri Bottast.

Úgy tűnt, hogy az ausztrál nagyot hibázott, ám a versenybírók nem így gondolták, hiszen az esetet még csak nem is vizsgálták, ami miatt Wolff később elégedetlenségének adott hangot. Ugyanakkor Damon Hill szerint a finn autójának mozgásában benne volt az ütközés lehetősége.

„Nos, ő [Ricciardo] a lehető legszűkebben vette be a kanyart azzal, hogy belülről ment lefelé” – jelentette ki Damon Hill az F1 Nation podcast legújabb adásában. „Egy lehetőséged van: megállsz, majd jobbra fordulsz, amit ő nem tudott megtenni, esetleg egyenesen átmész rajta.”

Még több F1 hír:

„Alapvetően az történt, hogy nem volt elég hely, és ez a pálya piszkos oldalán ment” – tette hozzá a világbajnok. „De Valtteri tényleg bevágott a kanyarba. Szerintem mindig érdemes egy kis helyet hagyni a verseny kezdeti szakaszán.”

„Régebben megpróbáltam nagyon bizonytalannak tűnni, hogy merre megyek, aztán reméltem, hogy ez majd elriasztja az embereket, akik nem tudták, hogy jobbra vagy balra fordulok. Szóval a normál ívet választani a verseny első kanyarjában valószínűleg nem volt jó lépés Valtteritől, ugyanakkor szerintem Danielnek egy kicsit korábban kellett volna fékeznie.”

A Ferrari elnökének testvére rendesen beleszállt az Alfa Romeóba

megosztás
hozzászólás
„Valtteri mintha a csapattársát akarta volna sakkban tartani”
Előző cikk

„Valtteri mintha a csapattársát akarta volna sakkban tartani”

Következő cikk

Brundle: Brazíliában azért a Red Bull a favorit, mert...

Brundle: Brazíliában azért a Red Bull a favorit, mert...
Hozzászólások betöltése