Hill kritikus az Alpine tesztje kapcsán: „Tökéletlen módja ez a pilóták kiértékelésének”

Az 1996-os világbajnok nem érzi úgy, hogy az Alpine által a Hungaroringen szervezett privát teszt a legjobb módja annak, hogy az istálló megtalálja Fernando Alonso ideális utódját 2023-ra.

Fernando Alonso, Alpine A522

Miután Alonso a Magyar Nagydíj után váratlanul bejelentette, hogy a szezon végén elhagyja Enstone-t, óriási figyelem övezte a gárdát, melynek első számú jelöltje Oscar Piastri volt, de aztán elveszítették a jogi csatát a McLarennel szemben, így a fiatal ausztrál végül a wokingiakkal fog debütálni jövőre.

Így tehát az Alpine lázas versenyzőkeresésbe kezdett, és szinte már minden létező elérhető pilóta nevét bedobták náluk a kalapba, Otmar Szafnauer csapatfőnök pedig korábban elmondta, hogy összesen 14 emberből áll a listájuk.

Vélhetően ennek szűkítése érdekében ezen a héten Magyarországon tartottak egy privát tesztet, ahol a 2021-es autóba több jelölt, köztük a hírek szerint Nyck de Vries, Jack Doohan és Antonio Giovinazzi is beülhetett.

Még több F1 hír:

A csapat tehát keresi Alonso utódját, és ez a teszt vélhetően segít majd nekik bizonyos szinten, de Damon Hill úgy véli, alapvetően még sincs túl sok értelme az ilyesminek, mert egy teszten elért leggyorsabb kör alapján nem érdemes egy teljes szezonra versenyzőt választani, még akkor sem, ha mondjuk már korábbról ismerik az illetőt.

„Véleményem szerint egy ilyen teszt tökéletlen módja annak, hogy megbizonyosodjanak arról, tényleg az adott pilótát akarják-e, de talán Danielt [Ricciardo] akarják visszaszerezni.”

„Ez az érzelmek kérdése is, hogy miként reagálnak a szerelők és a mérnökök, amikor egy versenyző belép a garázsba, és hogy miként képes vezető kvalitásokat sugározni. Ha csak a puszta tempóra támaszkodsz, az félrevezető is lehet, főleg egy teszten, mert nem könnyű megmondani, ki számít gyorsnak.”

 

„Hányszor fordult már elő, hogy valaki nagyot villantott a téli teszteken, és azt gondoltuk, hogy ő lesz majd a világbajnok. Az első futamon viszont minden megváltozik. A teszt egy egész napig tart, és egy olyan pályán mész, ahol a körülmények folyamatosan változnak. Hogyan végzel összehasonlításokat? Ha egy másik pilótát ültetsz az autóba a következő nap, az már egy másik sztori” – vélekedett Hill.

A hírek szerint Ricciardo egyébként szinte biztosan nem ült autóba az Alpine hungaroringi tesztjén, és az utóbbi időben nem is feltétlenül említették már a nevét a nagy esélyesek között, így könnyen előfordulhat, hogy az ausztrálnak ki kell majd hagynia egy évet.

Hogy maga az alakulat mit tud majd leszűrni a tesztből, azt csak ők tudják biztosan, de a lehetséges versenyzők hosszú listáját megnézve semmiképp sincs könnyű dolguk, ha meg akarják találni az ideális helyettest Alonso ülésére.

Horner elmondta, ő kit választana az Alpine helyében

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ki foglalhatja el Nicholas Latifi megüresedett helyét a Williamsnél 2023-ban?
Következő cikk Meglepő helyszínre látogathat a Forma-1 2024-től

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország