Hill: Hamiltonnak sok pénze van a bankban, de vissza fog térni

Damon Hill szerint túlságosan csábító Lewis Hamilton számára a hőn áhított nyolcadik világbajnoki cím, ezért a brit arra számít, hogy a Mercedes-pilóta vissza fog térni a Forma-1-be.

Pole man Lewis Hamilton, Mercedes, celebrates after Qualifying

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Damon Hill korábban már élesen bírálta Michael Masi munkáját a szezonzárón tapasztaltakkal kapcsolatban, és továbbra sem változott a véleménye, ugyanis azt gondolja, hogy a versenyigazgató túlságosan a két bajnoki riválisra koncentrált.

Az egykori világbajnok arról is kifejtette a véleményét, hogy habár nagy a sértettség Hamiltonban, a nyolcadik világbajnoki cím iránti vonzalma még ennél is nagyobb, így arra számít, hogy a brit vissza fog térni.

„Lassan a karrierje végére ér, lehet, hogy sok év lesz, ám az is lehet, hogy nem, mindenesetre a bankban van egy csomó pénze” – jelentette ki Hill a Sky F1-nek. „Lehet, hogy csak azt gondolja, hogy 'mindent megtettem, amit tudtam'.”

Még több F1 hír:

„De biztos vagyok benne, hogy az a nyolcadik bajnoki cím túl csábító, ezért úgy gondolom, hogy vissza akar majd jönni, megszerezni, és végleg lezárni ezt az egészet” – folytatta az egykori F1-es kiválóság.

„Szerintem Lewis Hamilton rajongói nagyon sértődötten érzik magukat, mert a döntés módja hátrányos helyzetbe hozta őket, és úgy érezték, hogy kirabolták őket. Sok a rossz érzés” – tért rá Hill a szezonzárón történtekre.

„A holland táborában örülnek az eredménynek, de vajon kielégítő módon döntötték el a bajnokságot? Azt kell mondani, hogy nem volt kielégítő. Úgy gondolom, hogy talán még igazságtalan is volt, mert ha abból a szempontból nézzük, hogy hogyan született a döntés, akkor egyes autóknak megengedte, hogy kibontakozzanak, másoknak viszont nem.”

 

„Ez már önmagában is igazságtalan. Amit eredményezett, az az volt, hogy a két címvédőre koncentráltak. Nem hiszem, hogy így lehet egy autóversenyt vagy bajnokságot vezetni. Egyformán kell alkalmazni a szabályokat minden versenyzőre.”

„A manipulált egy nagyon erős szó, szerintem bizonyos értelemben mégis manipulált volt, mert Michael Masi, a versenyigazgató nyomás alatt volt, hogy engedje szabadon az izgalmas versenyt két pilóta között.”

Gaslynak továbbra is egyetlen célja van az F1-ben

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz készen áll arra, hogy 2022-ben bajnoki címért harcoljon a Ferrarival
Következő cikk Button: A bajnoki cím megnyerése előtt megittam egy korsó sört, hogy megnyugodjak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország