Hill: Hamilton viselkedése kínos volt

Lewis Hamiltonnak saját mércéjével mérve szokatlanul gyenge hétvégéje volt az előző versenyhétvégén, Monte-Carlóban. A korábbi versenyző Damon Hill számára feltűnő volt a hétszeres világbajnok viselkedésének változása a rossz eredmény hatására.

Lewis Hamilton, Mercedes

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Lewis Hamilton mindössze a hetedik helyen fejezte be a Monacói Nagydíjat, aminek köszönhetően elveszítette vezető helyét a világbajnoki tabellán.

A Mercedes versenyzője nem titkolta csalódottságát a versenyt követően, és azt mondta, nem neki, hanem csapatának kell levonnia a megfelelő tanulságokat. Honfitársa, az 1996-os világbajnok Damon Hill kissé „kínosnak” találta Hamilton szavait.

Még több F1 hír:

„Lewis meglehetősen csalódott volt a hétvégét követően” – értékelte a monacóban történteket Hill az F1 Nation podcastjében.

„Amint a dolgok nem alakultak jól, kissé kínos módon a csapatra hárította a felelősséget, nem? Olyan, mintha azt üzente volna, hogy majd amikor zárt ajtók mögött átbeszélik, megmondja nekik a magáét.”

Hill szerint a kerékcseréjéig a második helyen haladó Valtteri Bottas nehéz körülmények között egyszerűen jobban boldogult az autóval, mint Hamilton.

„A Mercedes ezúttal nem tudta működésre bírni autóját, ami sokkal hátrányosabban érintette Lewist. Valtteri a hétvégén jobban teljesített nála.”

A hétvégi Azeri Nagydíjon mindenesetre kiderül, csak egyszeri botlás volt-e Monaco a Mercedes és Hamilton számára.

A Mercedesnek hamarosan fájdalmas döntést kell meghoznia

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrarival ellentétben a McLaren még nem akar visszatérni Le Mans-ba
Következő cikk Amikor Räikkönen a rádióban akadt ki Bakuban (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország