Hill: egyelőre nehéz értékelni Mick Schumacher teljesítményét

Damon Hill úgy véli, amíg Mick Schumacher nem ül egy versenyképes autó volánja mögött a száguldó cirkuszban, addig nem lehet reálisan megítélni sem a teljesítményét, sem a versenyzői kvalitásait.

Mick Schumacher, Haas VF-21

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Az egykori világbajnok, aki Mick Schumacher édesapjával, Michaellel komoly harcot vívott a kilencvenes években a Motorsportnak nyilatkozva elmondta, jó, hogy Mick megkapta a lehetőséget a Forma-1-ben arra, hogy mindenféle elvárás nélkül tanulhasson, ez viszont egyúttal problémát is jelent.

„Reflektorfényben van, mégis a saját dolgára kell koncentrálnia. Úgy tűnik, képes kiállni magáért és csapatától is csak jó dolgokat hallottam tőle. Keményen dolgozik, megértette mire van szüksége egy Forma-1-es pilótának. Egyszer viszont majd egy versenyképesebb csapathoz kell kerülnie, de ez akár a Haas is lehet a 2022-es szezonban“ - fogalmazott Hill.

Még több F1 hír:

A Haas az előző idényben egyetlen pontot sem szerzett a konstruktőri pontversenyben, persze, ez nem meglepő, hiszen minden figyelmüket az új autó fejlesztésének szentelték. Az amerikaik abban bíznak, az új szabályoknak megfelelően tervezett versenygépük sokkal komolyabb tényező lesz a mezőnyben, mint volt az előző.

„Egész évben a mezőny végén versenyzett, így nem lehet megítélni reálisan a teljesítményét. Nagyon kedves srác, tisztelettel fordul mindenkihez, nekem is mindig köszön, pedig nem álltam túl közel Michaelhez. Az is előnyére válhat, hogy valamelyest világlátottabb, mint az édesapja, amikor bekerült a Forma-1-be“ - fogalmazott Hill.

Búcsúzhatunk a fekete Mercedesektől?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Csalás miatt vádat emeltek a korábbi Forma-1-es pilóta ellen
Következő cikk Vettel szokatlan módon készült a ROC-ra, de nagyon élvezte a versenyt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország