Hill: Az igazi szupertehetségek már az F1 előtt felkapottá válnak

Damon Hill szerint rögtön meg lehet mondani egy feltörekvő tehetségről, hogy rendelkezik-e azzal a bizonyos X-faktorral, amivel Ayrton Senna és Michael Schumacher is rendelkezett.

Ayrton Senna, McLaren, Mika Hakkinen, McLaren

Max Verstappen 2015-ben elképesztően fiatalon mutatkozott be a Forma-1-ben, tette ezt úgy, hogy a Forma-3-ból azonnal ugrott két szintet, hiszen nem szerepelt a Forma-2-es bajnokságban, amire nagyon ritkán adódik példa.

Damon Hill szerint ez azért volt lehetséges, mert Verstappen egy generációs tehetség, akiről már akkor tudni lehetett, hogy rendelkezik a Senna-féle tehetséggel, mielőtt még bemutatkozott volna a Forma-1-ben.

„Tudjátok, vannak bizonyos emberek, akik már azelőtt is kiemelkednek, mielőtt a Forma-1 közelébe kerülnének” – jelentette ki Hill az F1 Nation podcastnek. „Bizonyos pilóták, mint Ayrton Senna és Michael Schumacher, már azelőtt felkapottá váltak, mielőtt a Forma-1 közelébe kerültek volna.”

„Amíg nem érzed ezt az Ayrton Senna-faktort valakiben, addig nem mondhatod őszintén, hogy megvan bennük az, ami kell” – magyarázta Hill, ki szerint Max Verstappent nem hiába övezte nagy érdeklődés rögtön az érkezése előtt.

Mint ismert, Verstappent korán felfedezték, mint tehetséget a motorsport világában. A regnáló és kétszeres világbajnok 18 évesen megnyerte első Forma-1-es nagydíját.

Eközben az olaszok úgy gondolják, hogy habár Max Verstappen elképesztő tehetség, de egy zsarnok is egyben, aki megtette már azt, amit Leclerc nem…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egykori Ferrari-elnök: Mi sosem örültünk volna egy 3. helynek...
Következő cikk Bréking: Massa megindította támadását az FIA és az F1 ellen a 2008-as bajnokság ügyében

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország