Hill: a Ferrari nagyon inkonzisztens

A korábbi F1-es világbajnok, Damon Hill már nem igazán tudja, hogy milyen eredményre számítson a maranellói istállótól a soron következő Brit Nagydíjon, mert annyira változó, hogy mire képesek egy-egy futamon.

Hill: a Ferrari nagyon inkonzisztens

Az tény, hogy a vörösök idén eddig eléggé össze-vissza teljesítettek, és sokszor csak a körülmények alakulásától függött, hogy éppen jól vagy rosszul mentek az autóik. Hill szerint egyszerűen már nem lehet megjósolni, hogyan fognak teljesíteni az adott hétvégén.

Carlos Sainz és Charles Leclerc erős versenytempót mutatott a két osztrák nagydíjon, de előtte Franciaországban meg pontot sem tudtak szerezni a rossz gumikezelésük miatt. Miközben a monacói pilóta idén már kétszer is első lett az időmérőn, legutóbb még a Q3-ba sem tudott bejutni.

„Ahogyan Carlos is mondta már, nem igazán tudják ők sem, hogy mit várjanak maguktól. Az egyik pillanatban jól állnak, a következőben már nem, jó az időmérő, de utána a futam rosszul sikerül vagy fordítva. A Ferrari tehát nagyon hullámzó, egyszer fent, egyszer lent vannak” – mondta Hill az F1 Nation podcastben.

Még több F1 hír:

„A lehetőségük azonban megvan, hogy erősek legyenek Silverstone-ban, ahogyan már a korábbi években sem voltak olyan gyengék.” A brit szerint most az olaszok nagy riválisát, a McLarent lesz érdemes nézni, akik Norris révén egy első soros indulást könyvelhettek el az Osztrák Nagydíjon.

Norris hazai pályán fog versenyezni, és akár újra meglepheti az élcsapatokat egy remek teljesítménnyel. „A McLaren formában van. Egyértelműen egyre közelebb és közelebb kúsznak az élen állókhoz. Ausztriában majdnem pole pozíciót szereztek.”

„Lando csodásan vezetett az időmérőkön, ezért most jó esélye lesz pénteken is. Biztosan fel-le ugrálnak már az izgalomtól.” Norris esetében viszont most talán apró befolyásoló tényező lehet, hogy a hétvégi Eb-döntő után kirabolták őt, ez az esemény pedig eléggé megrázta, ezért talán nem fogja hozni a szokásos remeklését, bár reménykedjünk, hogy nem így lesz.

Itt van minden, amit tudni érdemes a sprintkvalifikációról

megosztás
hozzászólás
Az Alpine csalódott a szezon eddigi alakulásával

Előző cikk

Az Alpine csalódott a szezon eddigi alakulásával

Következő cikk

Todt megérti Schumachert: „Örülök, hogy azt csinálja, amit szeret”

Todt megérti Schumachert: „Örülök, hogy azt csinálja, amit szeret”
Hozzászólások betöltése